Hírek
2014. Január 31. 15:36, péntek | Helyi
III. Közgáz bál
a sport jegyében
A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és a Ceglédi Közgazdasági Alapítvány immár harmadik Közgáz-bálját rendezte meg 2014. január 25-én a Kossuth Étteremben. Az idei bálunk mottója "Közgázosok, akikre a világ is figyel" volt, így olyan díszvendégeket hívtunk meg, akik a Közgázból indulva világraszóló sporteredményeket értek el vízilabda, fitness, kerékpár vagy crossfit terén. Egy-egy kisfilmet néztünk meg Hegedűs László (világranglista 6. helyezett triálkerékpáros) és Kovács László (crossfit Európa-bajnok) sportpályafutásáról, akik egy beszélgetés keretei között bemutatták az általuk űzött különleges sportokat, felkészülésüket, élményeiket, és azt is elmondták, hogy hogyan tudták összeegyeztetni közgázos éveik alatt a tanulást a sporttal. A zenét Fésűs Ferencék szolgáltatták. Ismét egy kellemes, jó hangulatú estét töltöttünk együtt!
A rendezvény bevételéből az iskola infrastruktúráját kívánjuk fejleszteni, hogy diákjaink jobb körülmények között tanulhassanak és sportolhassanak. A tavalyi bevételből, az önkormányzat támogatásával kiegészítve, a tornaterem padlójának felújítását valósítottuk meg, az ideiből pedig azokat a tantermeinket szeretnénk projektorral felszerelni, amelyekben eddig még nem segítették a tanítást ilyen eszközök. Köszönet mindazoknak, akik jelenlétükkel, támogatójegyekkel, illetve tombolatárgyak felajánlásával segítették a fenti célok megvalósulását!
Imréné Lukácsi Ildikó
igazgató
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
