Hírek
2013. Augusztus 21. 05:00, szerda |
Sport
Forrás: InfoVáros | -Hajósi Miklós-
Idén is Baranya Kupa!
A 2003 óta, Komló központtal minden évben megrendezésre kerülő verseny idén a Historic Rallye és az Országos Rallye2 Bajnokság részét képezi.
Az Országos Rallye Bajnokság hosszú, 8 hetes nyári szünetét a Baranya Kupa töri meg augusztus utolsó hétvégéjén. A komlói verseny ideális felkészülési terep a szeptemberi Kassa Rallye-ra.
A nevezési zárlatig majd 90 páros jelezte részvételi szándékát a mecseki viadalra. A Historicos és Rali2-es mezőny mellett szép számban képviselteti magát az ORB, illetve a déli régió Rallye Sprintes mezőnye.
A most bevezetésre kerülő Rallye2 Napi Licenc lehetővé teszi, hogy az amatőr mezőny tagjai azonos körülmények között mérhessék össze a tudásuk a legjobbakkal.

Augusztus 23-án, pénteken, hivatalos teszttel veszi kezdetét a verseny. Szombaton a hivatalos átvételek és a pályabejárás, valamint egy prológ szerepel a programban.
Augusztus 25-én három pálya és 80 gyorsasági kilométer vár a mezőnyre. Az első két körben a 11.2 km-es Hetvehely - Golgota és a 9 km-es Árpádtető - Remeterét szakaszokon versenyeznek a pilóták és navigátoraik, majd ebéd után ismét Hetvehely következik, de már ellentétes irányban délelőtthöz képest. Innen ismét Árpádtető felé veszi az irányt a mezőny, majd egy szervizt követően még egyszer kísérletet tehet mindenki, hogy javítson a harmadik körben elért időeredményein.
A programban szereplő két pálya igazi kuriózum, klasszikus Mecsek Rallye szakaszok. Az elmúlt évtizedekben Ferjáncz Attila, Hideg János, Ranga László, Kiss Ferenc, Ifj. Tóth János, Turi Tamás és az IRC menői vívtak egymással késhegyre menő csatákat ezeken a gyorsasági szakaszokon.

Nagyon gyors és technikás, igazi bátorságot igénylő pályák ezek, ahol a legapróbb hibáért is nagy árat fizethetnek a versenyzők.
A Baranya Kupa kivételes lehetőség a Historic mezőny számára, hisz a bajnoki pontok szaporításán túl tökéletes felkészülést biztosít a novemberi Historic Európa Bajnoki futamra.
Az ORB élharcosai is Komló környékén lesznek az augusztusi nyárutón, lévén Kassa előtt két héttel minden kilométer számít annak, aki eredményesen akar szerepelni az évad második felében.
A baranyai sprintes srácok pedig garantáltan biztosítják azt a látványt és show-t, amiért érdemes kilátogatni egy kellemes nyári vasárnap a Mecsekbe, egy igazi rali szurkolóknak.
Augusztus 23-25-e között tehát idén is:
Baranya Kupa!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
