Hírek
2024. Október 26. 08:10, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Holland védelmi miniszter: legalább 1500 észak-koreai katona tartózkodik Oroszországban bevetésre készen
A holland hírszerzés megerősítette, hogy legalább 1500, ha nem több észak-koreai katona érkezett Oroszországba, akik különleges katonai egységben teljesítenek szolgálatot, és kezdetben valószínűleg az orosz határ menti Kurszk térségében fogják őket bevetni - közölte Ruben Brekelmans védelmi miniszter a holland kabinet minisztereinek pénteki tanácskozását megelőzően.
A Nyugat ezt nem fogadhatja el, erre az egyértelmű eszkalációs szándékra megfelelő választ kell adni - hangsúlyozta Brekelmans, akit a De Telegraaf holland napilap idézett.
Mint mondta, az észak-koreaiak bevetésével Oroszország azt próbálja tesztelni, hogy mennyire hatékony az észak-koreai haderő, továbbá azt, hogy bevetésükre miként reagál a Nyugat.
Rámutatott, hogy
meglehetősen bonyolult lesz lépéseket tenni Észak-Korea ellen, mert már oly sok szankció van érvényben ellene, azonban véleménye szerint "nagyon világos jelzést" kell küldeni Phenjannak és Moszkvának.
Kurszk után az észak-koreaiak valószínűleg más helyeken is bevetésre kerülnek, véli a miniszter. "Ez a mi válaszlépésünktől is függ majd" - tette hozzá.
Szerdán a NATO és az Egyesült Államok is megerősítette az észak-koreai haderő oroszországi jelenlétét.
Farah Dakhlallah NATO-szóvivő azt nyilatkozta,
"a szövetségeseknek bizonyítékaik vannak arra, hogy Phenjan csapatokat küldött Oroszországba. Ha ezeket a csapatokat arra szánják, hogy Ukrajnában harcoljanak, az jelentős eszkalációt jelentene, és az újabb jele lenne annak, hogy Oroszország jelentős veszteségeket szenved a frontvonalakon"
- mondta.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint "még nem tudni, hogy pontosan mire készülnek ott a phenjani erők, de dél-koreai és ukrán figyelmeztetések arra utalnak, hogy Oroszország oldalán kívánnak csatlakozni az ukrajnai háborúhoz".
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 03. 07:52, kedd | Külföld
Elnöki kegyelemben részesítette Joe Biden a fiát, Huntert, akit a bíróság két büntetőügyben bűnösnek talált
Elnöki kegyelemben részesítette Joe Biden amerikai elnök a fiát, Huntert, akit két büntetőügyben talált bűnösnek a bíróság korábban az év során
2024. December 03. 07:51, kedd | Külföld
Ukrán hírszerzés: kétezer észak-koreai katona már harci egységben van
Ukrán titkosszolgálati adatok szerint kétezer észak-koreai katonát vezényeltek át az orosz hadsereg harci egységeihez, akiket egy tengerészgyalogos dandárhoz és egy légideszant hadosztályhoz küldtek
2024. December 02. 07:53, hétfő | Külföld
Romániai választások: Az RMDSZ elégedett az eredménnyel
2024. December 02. 06:00, hétfő | Külföld
Szerb elnök: hibrid támadási kísérlet érte Szerbiát
Nagy és erőteljes hibrid támadási kísérlet érte Szerbiát akkor és azt követően, hogy valaki felrobbantott egy észak-koszovói csatornát