Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2015. Október 27. 13:31, kedd | Helyi sport

Hiányzik a közönség az uszodából

Hiányzik a közönség az uszodából

Zám Attilával beszélgettünk

Attila, aki az OBII. felnőtt csapának, a Czeglédi Lamantinoknak oszlopos tagja és edzője is egyben, 2 éve foglalkozik a Ceglédi VSE vízilabda szakosztályának serdülő, valamint ifi csapatával.

A felkészülésről, valamint a csapatok eddigi teljesítményéről Attila a következőket nyilatkozta:

A serdülők és az ifik is sikeresen vették az eddigi akadályokat. Mindkét csapat két-két fordulón van túl, amit ha nem is hibátlanul, de magabiztosan hoztak. Ez is azt mutatja, hogy sikeres volt a felkészülés. A gyerekek is belátták, hogy itt a lehetőség kilépni a középszerű csapatok sorából és ehhez mérten csinálták végig az elég kemény alapozást, amit egyedül a két hetes sátorépítés árnyékolt be.

Változások természetesen idén is voltak a csapatoknál. A serdülőből két nagyon értékes játékosunk igazolt át az Egerhez. Az ifi csapatnál pedig a korosztályból adódóan nagy a hiány, viszont, ha minden igaz, akkor hozzájuk a Vasasból érkezik egy játékos, aki tovább erősíti majd a csapatot.
A jövőre nézve az előző szezonhoz képpest mindenképpen a keleti csoportnak az első három helyén szeretnék végezni mind ifi, mind serdülő csapatnál.

Az OBII-nél bőven van még mit javítani. Sajnos az eddigi négy mérkőzésből csupán hármat nyertünk meg. A Lamantinoknál nincs eredménykényszerünk, magunkért, és nyilván egy tisztes helytállásért játszunk, éppen ezért próbáljuk javítani a hibákat, szezon végén pedig szeretnénk az első 15-ben végezni.

Attila egy nagyon fontos hiányosságra hívta fel a figyelmet:
A hazai meccsekre főleg a szülők, barátok járnak ki. A játékosoknak hiányzik a szurkolás, a buzdítás. Biztos vagyok benne, hogy a csapatok sokkal jobban játszanának, ha lenne közönség, és ha lenne kiért játszani. Nagyon remélem, hogy lesznek még teltházas mérkőzések, hiszen van egy nagyon szép uszodánk, a vízilabda pedig kimondottan egy látványsport. Szeretnénk, ha a ceglédiek is büszkék lennének erre és jelenlétükkel támogatnák a ceglédi vízilabdát.

Hajrá Cegléd!

Címkék: vízilabda Cegléd

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 23. 17:00, kedd | Helyi sport

Két forduló, két győzelem - remek rajt a bajnokságban

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.