Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2013. Április 30. 18:10, kedd | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Hegedűs László: „Egyre jobb a formám, de a lelkemnek kellett ez a siker”

Hegedűs László: „Egyre jobb a formám, de a lelkemnek kellett ez a siker”

A 2013-as Világkupa-szezon első állomását követően megnyerte a német bajnokság regionális idénynyitóját a magyar triálos világklasszis

Hege, már az első Világkupa futamon, a németországi Heubachban hatvan indulóból a 13. helyen végzett, és erre az eredményére most rátett egy lapáttal: nagy fölénnyel megnyerte ugyanis a német bajnokság nyitófordulóját. A verseny szervezői kérték meg a magyar versenyzőt – látva az edzésmunkáját a verseny helyszínén – hogy mindenképpen induljon el. Az egyre jobb formába lendülő Hegedűs László ezzel a győzelmével bizonyította, ha megfelelő körülmények között készülhet, igenis képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is.

„A heubachi Világkupa futamot követően ott maradtam Németországban, és a tavalyi Európa Bajnokság pályáján, amely a kontinens egyik legjobb triál parkja, készültem a soron következő, lengyelországi versenyemre. Edzés közben odajött hozzám a német bajnokság egyik szervezője, és meghívott, induljak el az idénynyitó regionális versenyen. Örömmel mondtam igent, főleg azok után, hogy megláttam az indulók névsorát, ugyanis a német élmezőny jelentős része nevezett a szezonnyitóra, így nagy kihívásnak éreztem, hogy megmérettethettem magam ellenük” – fogalmazott Hege.

Még az sem zavarta meg a remek szereplésben a 22 éves ceglédi sportolót, hogy a hőmérséklet a verseny napjára lehűlt 5 fokra, és ismét, ezúttal csak szemerkélő esőben kellett leküzdenie a különböző akadályokat.

A pályák színvonala a helyszín adottságaihoz mérten kiváló volt. Maximálisan elégedett voltam a teljesítményemmel, hiszen például a második és harmadik körömet hibátlanul teljesítettem, és ekkor tudtam nagy előnnyel elhúzni a mezőnytől. A német szervezők nagyon barátságosak voltak, nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam a versenyen való indulásra. Jelenleg Svájcban készülök tovább, ugyanis május 4-én egy nagyszabású és hatalmas érdeklődéssel várt bemutatón szerepelek” – árulta el a világklasszis triálos.

Persze a magyar szurkolók sem maradtak Hege-show nélkül: vasárnap este az m1 kvízműsorában, a Szeretlek Magyarország! adásában csodálhatták meg a nézők a magyar versenyző kivételes képességeit.

Az idei nemzetközi versenynaptár

1. Világkupa: Németország, Heubach – 2013. 04.20-21. – összetett 13. hely
2. Világkupa: Lengyelország, Walbrzych – 2013. 06. 01-02.
3. Világkupa: Franciaország, Pra Loup – 2013. 07. 26-28.
4. Világkupa: Franciaország, Meribel – 2013. 08. 16-18.
5. Világkupa: Belgium, Antwerpen – 2013. 09. 27-29.

Világbajnokság: Dél Afrika, Pietermaritzburg – 2013. 08.26. - 09.01.
Európa-bajnokság: Svájc, Bern – 2013. 06. 21-22.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 14. 12:00, vasárnap | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld

Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok

Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Sport

Vb-2026 - Döntetlennel kezdett Brazília

Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén.

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: