Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2024. Október 25. 11:53, péntek | Helyi
Forrás: ctv.hu

HÁZHOZ JÖTT AZ EGYETEM

HÁZHOZ JÖTT AZ EGYETEM

A Közgazdasági és Informatikai iskolába érkezett a Neumann János Egyetem országos programsorozata. A diákok a kecskeméti egyetem karait ismerhették meg látványos felszereltségű bemutató keretében.

A Neumann Egyetem nem első alkalommal érkezett már a városba a különleges bemutatóval. Korábban a Bem iskola diákjai is találkozhattak a konténer tanteremmel. A diákoknak a konténerben tartott foglalkozásokon szeretnék megmutatni a képzési kínálatot, illetve azokat az innovatív technológiákat, amelyeket már az oktatásban is alkalmaznak.

Most újabb két napon, kedden és csütörtökön fogadta a bemutató a Ceglédi Szakképzési Centrum ceglédi iskoláinak tanulóit. Ez egy jó lehetőség a diákoknak és az egyetemnek egyaránt. Úgy tudnak a tanulók bepillantani az egyetemi oktatásba, hogy nem kell elutazniuk Kecskemétre. Egy-egy foglalkozás 2 tanórán át tartott, kétszer 12 diák részvételével. Az első órában az egyik csoport az egyetemmel ismerkedett egy előadás keretében, a másik csoport pedig tanórán vett részt. Majd pedig fordítva. Így naponta három 24 fős csoportot tudtak fogadni.

A visszajelzések alapján elmondható, hogy a tanulóknak nagyon tetszett, amit láttak, hallottak. A következő tanévtől egyébként a Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Technikumában informatika és távközlés ágazaton is indul okleveles technikus képzés, mégpedig a Neumann Egyetemmel együttműködve. Ebbe a képzésbe még nem, de a többibe a november 13-i nyílt napon – amelyre a regisztráció már elindult - betekintést is nyerhetnek majd a nyolcadikos diákok.

Forrás: ctv.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.