Hírek
2023. Január 24. 06:38, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Harmadik lett a magyar csapat a Bocuse d\'Or világdöntőjén

Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d\'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban.
Az idei döntő győztese Dánia.
A legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d'Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait.
A magyar Bocuse-csapat az európai válogatón elért második helyezéssel érkezett. A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látta el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.
A világdöntőt idén Dánia nyerte, második helyen Norvégia csapata végzett, az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet pedig a magyar csapat vehette át.
A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat Norvégia kapta, a legjobb tál Svédország, a legjobb tányértéma pedig Franciaország csapatáé lett.
Első alkalommal adták át a társadalmi elkötelezettség díjat, amelyet a mexikói csapat nyert el, és szintén először volt a versenynek gyermekzsűrije, amely Japánnak ítélte különdíját.
A Bocuse d'Or lyoni döntőjén hagyományosan két ételt kell elkészíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást.
A táltéma kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab-kagyló voltak.
Formabontónak bizonyult a tányértéma, a csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kellett készíteniük, három fogást 15 személyre. A fogások mindegyikében szerepelnie kellett a töknek, az előételnek vegánnak kellett lennie, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepelt.
Fotó: Bocuse d'Or
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 04. 09:57, hétfő | Belföld
Diákhitel: marad a 7,99 százalékos kamat
GFM: jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel.
2023. December 04. 09:54, hétfő | Belföld
Hornung Ágnes: az ország egész területén igényelhető a csok plusz
2023. December 03. 15:16, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke
2023. December 03. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: