Hírek
2010. November 28. 13:15, vasárnap |
Helyi
Forrás: CeglédInfó
Hajszálra az éremtől az Abu Dhabi Grand Prix-en!
Nem sok idő jutott Ungvári Attilának a szombati U23-as EB arany ünneplésére, hiszen kedden már Abu Dhabi-ban a soron következő olimpiai kvalifikációs Grand Prix versenyen kellett tatamira állnia.
A RESTART-CVSE 73kg-os kitűnőségének ráadásul a legnépesebb súlycsoportban (40 fő) kellett megküzdenie a pontokért. Szerencsére Attilán nem látszott nyoma annak, hogy három napja még egy másik kontinensen versenyzett, valamint több ezer kilométert utazott. Az Ázsia Bajnokság ezüstérmesét egy kirgiz versenyzőt győzött le magabiztosan ipponnal, majd a tavalyi U23-as Európa Bajnok, EB bronzérmes francia Leagrandnak vágott vissza a tavalyi U23-as EB fináléban elszenvedett vereségért.
Négy közé jutásért az éremért az idei VB ezüstérmes holland Elmont ellen is kiválóan judozott, de nevesebb ellenfelét nem akarták másodszor meginteni a bírók, sem a rendes, sem az aranypontért zajló ráadásban. S ahogy az a sportban lenni szokott egy talált akcióval a holland jutott tovább, míg Attilának maradt az V. hely.
A BHSE judo termében zajlott szombaton az idei harmadosztályú Országos Bajnokság. A RESTART-CVSE Judo Szakosztályt 5 fő képviselte, közülük négyen pontszerző helyen végeztek. A legjobban a 81kg-sok szerepeltek, ahol a döntőben Vincze Gábor – aki a londoni paraolimpiai kvalifikációra készül – klubtársát Igó Zoltánt verte. A látássérült versenyző a látók között szerzett bajnoki címet.
Eredmények:
Női 63kg: III. helyezett Kovács Adrienn
Férfi 81kg: I. helyezett Vincze Gábor
II. helyezett Igó Zoltán
V. helyezett Sárosi Tibor
Romániai Szatmárnémetiben a hagyományos Unió Kupán vettek részt a RESTART-CVSE judosai, közülük a diák korosztályban 40kg-ban Simoncsik Zoltán szerepelt a legjobban, aki V. helyen végzett, míg ugyanitt Zsoldos Ádám VII. helyezett lett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 11. 13:04, szerda | Helyi
Tájékoztatás az elektronikus ügyintézés változásairól
2024. November 18. 13:30, hétfő | Helyi
Még mindig mozog a Föld
Szombaton is sokan nézték végig azt a látványos fizikai kísérletet, ami bebizonyítja, hogy forog a Föld. Ezúttal is a Református Nagytemplomban mutatta be Kis Lajos és Kozma Attila a híressé vált Foucault inga lengését.