Hírek
2017. Február 10. 13:50, péntek | Helyi
Fontos meccsel zárják a fiúk a hetet
A férfi kézilabda NB I tavaszi mérkőzés sorozatának első felvonásában pénteken este Mezőkövesden lép pályára a Ceglédi KK SE.
A Cegléd a bajnoki tabella 8. helyezettjeként utazik a sereghajtó otthonába, akik eddig mindössze 3 pontot tudtak begyűjteni. Téved, aki azt gondolja, hogy ez alapján sima vendég győzelem várható, ugyanis a Mezőkövesd nem szerepel rosszul otthon, csupán a szerencse pártolt el tőlük. Ősszel többször is kibabrált velük a sors. Hazai pályán négyszer kaptak ki egy góllal a Budakalász, Komló, Eger, Orosháza négyestől, de a Gyöngyös is csak két góllal tudott nyerni. Az MKC közben Vácott ikszelt és ne feledjük, hogy Cegléden az 50. percben még hat góllal vezetni tudtak, majd egy góllal kikaptak.
👨 Nagy Károly vezetőedző:
- Nagy harcra számítok. Nagyon fontos lesz, hogy hogyan védekezünk és hogyan rendeződünk vissza. Nem jó az első meccset játszani egy új edző és egy még lelkes csapat ellen. Mindkettőnknek fontos a mérkőzés. Nekünk azért, hogy stabilizáljuk a helyünket, számukra pedig a remény továbbéltetése miatt. Bízom benne, hogy korrekten felkészültünk és ha odatesszük magunkat és megverekszünk velük, akkor sikerül nyernünk és egy nagyot léphetünk előre.
forrás: cegledisport.hu
fotó: Kisfaludi István - infocegled fotóarchívum
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
