Hírek
2014. Január 13. 10:31, hétfő | Helyi sport
Félidőnél járunk
A Pákozdi Hús Torna 8-9. fordulójának eredményei
A hétvégi dupla forduló három csapatnak maximálisra sikerült. Két győzelmével továbbra is 100%-os a Pákozdi Hús. A Mediterrán Pékség tartja a harmadik helyét, az Autó Kelly Keverton csapata pedig magára találva feljött az ötödik helyre.
Egy győzelem és egy vereség, 50%-lék a mérlege három csapatnak. A Showder Club simán nyert a Kedvencek ellen és elveszítette a címvédő elleni rangadót, de még mindig a második helyen áll. A HU-FA Bt játék nélkül szerzett 3 pontot a CFE ellen, míg a másik mérkőzésén attól a Revanstól szenvedett vereséget, akik délelőtt az első helyezettől kaptak ki.
A Jazz Cafe nagy küzdelemben vereséget szenvedett az Autó Kelly Kevertontól, majd sportszerű magatartást tanúsítva, 4+1-ben játszva szerzett egy pontot az Ágyúsok ellen. Az Ágyúsok megfogyatkozott létszámmal, de végig becsületesen küzdve kikaptak a Mediterrán Pékségtől és döntetlenre mérkőztek a Jazz Caféval.
A nap egyik nagy vesztese a Kedvencek csapata lett, akik súlyos 10-0-s vereséget szenvedtek a Showder Clubtól, majd nagy küzdelemben 7-5 arányban maradtak alul a Mediterrán Pékséggel szemben. A CFE délelőtt nem tudott kiállni, ezért pontlevonással lettek büntetve, majd délután az Autó Kellytől szenvedtek vereséget és visszaestek az utolsó helyre.
A bajnokság felénél tartva hét pontos előnye birtokában a végső győzelemre egyértelmű esélyes a Pákozdi Hús. A dobogó másik két helyére viszont többen pályázhatnak nagy eséllyel. A góllövőlistát Bánszki Viktor (Jazz Cafe) Szokoli Krisztián (Mediterrán Pékség) és Dely Gábor (Kedvencek) vezetik 11 góllal, de 10 találattal a nyomukban van a Pákozdi Hús két gólfelelőse Kecskeméti József és Keresztúri András.

A bajnokság állása kilenc forduló után

*1 pont levonás
Az első kilenc forduló eredménye alapján a villámtornán a 6.-10. helyezett, illetve az 1.-5. helyezett csapatok játszanak egymással. A mérkőzések játékideje: 1x20 perc.
PÁKOZDI HÚS VILLÁMTORNA -2014. január 18. szombat
09:00 Jazz Cafe - Ágyúsok
09:25 Kedvencek - CFE
09:50 Revans - Ágyúsok
10:15 CFE – Jazz Cafe
10:40 Kedvencek - Revans
11:05 Ágyúsok- CFE
11:30 Jazz Cafe - Kedvencek
11:55 Revans - CFE
12:20 Kedvencek - Ágyúsok
12:45 Revans – Jazz Cafe
13:30 Mediterrán Pékség – HU-FA Bt
13:55 Showder Club – Autó Kelly
14:20 Pákozdi Hús – HU-FA Bt
14:45 Autó Kelly – Mediterrán Pékség
15:10 Showder Club – Pákozdi Hús
15:35 HU-FA Bt – Autó Kelly
16:00 Mediterrán Pékség – Showder Club
16:25 Pákozdi Hús – Autó Kelly
16:50 Showder Club – HU-FA Bt
17:15 Pákozdi Hús – Mediterrán Pékség
Szabó Attila
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
