Ma délelőtt felavatták a Kossuth téren az országzászló emlékművet, melyet a város a trianoni békediktátum 100. évfordulójára készíttetett. A járvány miatt az emlékművet most tudták felavatni. 101 évvel ezelőtt a diktátum következményeként a magyar állam területének, iparának, nemzeti jövedelmének és lakosságának is jelentős részét elveszítette.

Földi László országgyűlési képviselő beszéde:

Tisztelt Polgármester úr!
Tisztelt egybegyűltek!

"Tudd meg Óh ember: e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és verejtékkel megszentelt földjén állasz."

Ez az mondat volt olvasható a budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án felállított országzászló ereklyetartójának zárókövén. Rövid, egyértelmű és máig hallatszó üzenet ez a trianoni békediktátum utáni évek Magyarországáról.

Tisztelt hölgyeim és uraim, az országzászló mozgalom irredenta és revizionista szellemben indult el Urmánczy Nándor örmény származású erdélyi országgyűlési képviselő szervezésében, akit a korabeli krónikák csak "megalkuvás nélküli magyarként " emlegettek.

Természetes, hogy az akkori szónoklatok az igazságtalanul elcsatolt területek visszaszerzését áhították, sőt követelték.

Ez most nem ilyen szónoklat lesz.

Ma ugyanis már egy másik korban, egy másik történelmi helyzetben állunk a ceglédi országzászló talapzatánál.

Eltelt 100 esztendő, és bár Trianon sebei minden igaz magyar szívében a mai napig vérzenek, de irredentizmusnak és revizionizmusnak már nincs helye a felelős magyar politikában és közbeszédben.

Időközben ugyanis megéltük a gazdasági világválságot, a második világháborút; a náci, a nyilas és a kommunista rémuralmat, az 1956-os forradalmat és az 1989-es rendszerváltást, hogy aztán 2010 óta több lépésben, a szó közjogi értelmében újra egyesítsük a 15 milliós magyarságot, és túlléphessünk a saját múltunk túl nagyra nőtt árnyékán.

A határon túli magyarok kettős állampolgárságának, szavazati jogának és széles körű anyaországi támogatásának biztosításával, illetve a békés és termékeny együttélésre fókuszáló szomszédságpolitikával Magyarország képes volt annyira múlttá tenni Trianont, amennyire az csak lehetséges.

Ma is vannak, persze, küzdelmeink: elég arra gondolni, hogy mióta vagyunk kénytelenek blokkolni Ukrajna euroatlanti törekvéseit, mert Kijev a nyelvtörvénnyel és más intézkedésekkel súlyosan megsérti a kárpátaljai magyar nemzettestvéreink jogait.

Összességében azonban minden állammal, és kiváltképp azokkal, amelyek területén jelentős számú magyar kisebbség él, korrekt, egyenrangú együttműködésre törekszünk, és ebben komoly eredményeink vannak.

Tisztelet adunk, tisztelet kérünk.

Az országzászló éppen ezért ma nem a dühös követelőzés szimbóluma, nem a múltba révedés jelképe, hanem egy önmagára büszke, a múltjával megbékélt, a jelenét saját maga irányító, a jövőjében joggal bizakodó ország lobogója.

Egy olyan nemzeté, amely elfogadja, sőt foggal-körömmel védi a jelenlegi határait, de amely a magyarok szívében húzódó határokat mindörökre lebontotta.

Különösen fontos ez a gondolat most, amikor a koronavírus-járvány harmadik hulláma, egy hosszú, nagyon sötét alagút fényre kivezető végén járunk.

A pandémia mindenkit, minden magyart egyformán megviselt.

Mi, döntéshozók először a trianoni határokon belül élő magyarokról gondoskodtunk támogatásokkal, információkkal, és legfőképpen vakcinákkal, de amint lehetett, ezt a segítséget kiterjesztettük a külhoni magyarságra is, hiszen értük is felelősséggel tartozunk. Több államban élő nép, de egy nemzet vagyunk, és valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

A koronavírus-járvány sok mindent tönkretett 2020-ban és 2021 első félévében.

Ezt az országzászlót is tavaly, a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából akartuk felavatni, de az emberi élet védelme minden más érdeknél erősebb parancs, aminek engedelmeskedve mostanáig kellett várnunk az alkalomra.

De hogy csak mostanáig, már az is fantasztikus eredmény. A védekezésben dolgozó és a szabályokat betartó összes embert nagy köszönet illeti azért, hogy Magyarország a világelsők között van a beoltottak számát illetően, és ennek hála az élet nálunk már most visszatérhet a rendes kerékvágásba - és mi is találkozhattunk itt és és most.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az országzászló nem az üres kivagyiság, nem a melldöngető, két f-fel és egy y-nal írt hazaffyasság megnyilvánulása.

Gondoljanak csak bele: a migrációra épülő és alapvetően liberális Amerikai Egyesült Államokban mennyi házon ott leng a csillagos zászló!

Ők büszkék rá, hogy amerikaiak, pedig az őseik néhány száz éve, a világ minden tájáról összegyűlve, nemzeti identitásukat őrizve alapították meg azt az országot.

Hát akkor mi ne legyünk büszkék az ezeréves magyarságunkra és az azt kifejező zászlóra?

Szerintem igenis legyünk büszkék. Nem vagyunk jobbak ugyan egyetlen nemzetnél sem - de azért rosszabbak sem!

A magyar zászló legyen politikán, ideológián, szembenálláson, külön érdeken felülemelkedő közös érték.

Jelképe annak, hogy sokkal több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt.

Ha igazán nagy baj vagy öröm van, akkor együtt sírunk, együtt nevetünk.

Ha valamit, azt hiszem, ezt igazán megtanultuk az elmúlt másfél évben.

Ez az országzászló a békés emlékezés helye. Mert Wass Albert is megírta:

"Kétféle ember van ezen a világon. Az egyik karddal farag világot magának, a másik ekével. De a karddal faragott világot egy másik kard ledöntheti, s újjá faraghatja nagyon is gyorsan. Maradandót csupán az eke farag."

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Dr. Csáky András polgármester beszéde:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves ceglédi honfitársaim!

Ma egy olyan huszadik századi és főképpen Trianon utáni történelmi kezdeményezéshez csatlakozunk, ami nemcsak ünnepi szavakat kíván, hanem tettet is. És túl a mai napon, az Országzászló felavatását, megszentelését folytatva: hagyományteremtést. Annak a hagyománynak az elindítását, hogy ezentúl minden évben összegyűlünk ezen a napon itt, és elgondolkodunk a magyar történelem sugalmairól.

Kevésszer adatik meg olyan alkalom egy nemzedék életében, hogy elindíthat egy hagyományt. Kihaltak már nemzedékek, akiknek ez egyszer sem adódott meg.

Kedves Barátaim, mi a szerencsések közé tartozunk. Nekünk megadatott. Megadatott a magunk erejéből. Mert akartuk.

Jelkép ez is. Arra utal, hogy minden más sikerülhet, ha akarjuk.

De mai nagy örömünkben ne feledkezzünk meg azokról az elődeinkről, akik kitalálták az országzászló-mozgalmat. Sőt, inkább szűkítem és egy emberről beszélek, Urmánczy Nándorról, akinek a fejéből pattant ki ez a gondolat.

Urmánczy? Urmánczy? Ki ez az ember? - legyinthetnek sokan. Ér annyit, mint egy mai celeb? - kérdezhetik maguktól, ha egyáltalán kételyek is élnek bennük. Miért problémáznának azon, hogy imádott celebjük minden teljesítmény nélkül tündököl? De Urmánzyról nemcsak ők, hanem mi sem tudunk érdemlegeset.

Ki is volt ő? Cegléden először beszélünk róla.

Az 1867-es Kiegyezés után egy évvel született, örmény származású, maroshévízi, erdélyi ember, aki Pesten végezte a jogot és aztán számtalan feladat elvégzése után több mint másfél évtizedig a magyar országgyűlés tagja. Örök nemzetvédelmező volt.

És itt engedjenek meg nekem egy rövid megjegyzést! Hangsúlyozni szeretném ugyanis, hogy egy örmény születésű nagy magyarról van szó. És ez nagyon sokat kellene mondjon nekünk az évszázadnyi múlt és a ma összehasonlításában. Egy örmény ember, aki a szívét és az ötleteit adja nekünk, magyaroknak. Még a nevét is magyarra változtatja.

Tisztelt honfitársaim!

Gondoljuk ezt végig! A szlovák és szerb származású Petőfi országában, aki azt írta mély hitvallással, hogy "Ha nem születtem volna is magyarnak, e néphez állnék ezennel én…", ott születnek az Urmánczy Nándorok is. Tudjuk, és mert tudjuk, Petőfi ezért is a magyar létezés egyik legnagyobb csodája, sőt, valóban világjelenség. Nekünk, magyaroknak pedig talán a legfontosabb összetartónk. Sokkal később Illyés Gyula fejtette meg ennek a titkát. Azt mondta ugyanis, hogy magyar az, aki annak vallja magát. Urmánczy Nándor az ilyen magyarok közé tartozott.

Miért is mondom ezt? Mert ma már a magyarban is keressük a magyart, ahelyett, hogy az úgynevezett idegenben találnánk meg az emberit, ami összeköt bennünket. Keresztény ember nemigen gondolkodhat másképp.

Urmánczy ötletére az országzászló mozgalom 1928-ban a budapesti Szabadságtéren kapott országos hírnevet és lendületet. Azóta a Szabadságtér a különböző emlékművek váltakozásának színterévé vált, de akkor még arra is emlékeztek, hogy ott volt az Újépület, ahol 1849 után Haynauék tartották fogva és végezték ki a magyar hazafiakat, köztük Magyarország első miniszterelnökét, Batthyány Lajost.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ennek a mozgalomnak az az alaptalan remény volt a mozgatója, hogy az országfeldarabolás trianoni tragédiája megfordítható. Ma már azt is tudjuk, hogy ez nem így van. Viszont semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy például itt, Cegléden teljes történelmi józansággal viszonyuljunk ehhez az emlékhez. Ne feledjük évtizedekig nem lehetett beszélni Trianonról, a határon túli honfitársainkról. Az akkori ellenzék heves tiltakozását váltotta ki Antall József miniszterelnöknek 1990 júniusában a trianoni békeszerződésről mondott szavai. Elveszítettük az ország területének kétharmadát emlékeztette a jelenlévőket a kormányfő. Senki nem vitathatja el tőlünk a fájdalom jogát tette hozzá. S ragaszkodunk ahhoz, hogy a békeszerződés értelmében minden szomszédunk biztosítsa a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Hozzátette és most szó szerint idézem: "Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként- lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni" Erre a mondatra utalt Sütő András a miniszterelnök ravatalánál, amikor azt mondta: "Senki, aki utána jön, senki, aki a nyomába lép, ezután meg nem kerülheti öt abban, amit a határokon kívül élő magyarságért cselekedett."

Tisztelt Emlékezők!

101 évvel ezelőtt, délelőtt 10 órakor - a gyalázatos békediktátum aláírásának kitűzött időpontjában - Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek. Hiába mondta el gr.Apponyi Albert január 20-án, a magyar küldöttség megérkeztekor híres beszédét, melyben így fogalmazott: "Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetően az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék". Eddig az idézet. 101 éve viseljük a vesztesek terhét. Ma már bizonyított tény, hogy ott a tárgyalóasztalnál nem nyerhettünk, bármilyen briliáns volt Apponyi gróf védőbeszéde, a győzteseket nem érdekelték a magyar érvek, nem érdekelte Teleki Pál híres vörös térképe sem, amely valós képet festett arról, hogy milyen nagyszámú magyar honfitársunk került más nemzetiségek uralma alá.

Hölgyeim és Uraim!

A ránk erőszakolt szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. Lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent.

A trianoni békéről mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Az idő kerekét azonban nem tudjuk visszaforgatni, a békediktátumot nem tudjuk meg nem történté tenni, a hatásait azonban tompitani igen. A mi feladatunk, hogy bebizonyítsuk a világnak, hogy nekünk, magyaroknak határoktól függetlenül közös gyökereink vannak, melyek a legnagyobb vihar esetén is megtartanak minket. Az együvé tartozás alapja a Szent István által lerakott keresztény tanokból, a magyar nyelvből, kultúrából, történelemből táplálkozó magyar nemzeti életösztön. Ez az élni akarás a 21. századi magyarság legfontosabb erőforrása, melynek segítségével, az államhatárokat nem sértő, korszerű módon lehet biztosítani a teljes Kárpát-medencei magyarság szülőföldjén való boldogulását.

Tisztelt Emlékezők!

2010-ben az Országgyűlés, " a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről" címet viselő törvényben kimondta, hogy idézem: "Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme." Így kerekedett felül a gyászon a magyarság együvé tartozása, amikor ezzel a törvénnyel kinyilvánítottuk, nincs határon belüli és határon kívüli magyar ügy. Egyetlen magyar ügy létezik, ennek jegyében kell szellemi, lelki és anyagi erőforrásainkat összpontosítani.

A most felavatott országzászló a világ magyarságának kulturális, anyanyelvi és lélekbeli összetartozására emlékeztessen bennünket.

Köszönöm a jelenlétüket, köszönöm, hogy meghallgattak és remélem, hogy itt - míg a Teremtő megengedi - minden évfordulón találkozni fogunk.

2021. június 4.

Forrás: cegled.hu / ctv.hu
Fotó: Kisfaludi István