Hírek
2012. Április 26. 10:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Fegyveres rablás Abonyban
Az elmúlt héten sajnos több kiemelt bűncselekmény történt területünkön.
-Cegléd közterületén 3 fiatal vette körbe a szintén fiatalkorú sértettet, útját elállták, majd értékei átadására szólították fel
-a második eset kísérleti szakban maradt, mely során Albertirsán a Táncsics úton közlekedő női sértettet kényszerítette megállásra egy ismeretlen férfi oly módon, hogy szintén kerékpárral elé vágott, majd a sértett táskáját próbálta megszerezni. A sértett a kerékpárral menekülni kezdett valamint folyamatosan kiabált, így az elkövető felhagyott az üldözésével és gyalogosan elmenekült. Szerencsére így sem lopási kár, sem pedig sérülés nem történt
-Albertirsán súlyos sérülést okozó bántalmazás történt, amikor is szintén közterületen egy korábbi öröklési vitából kifolyólag került sor rokonok közötti szóbeli vitára, majd tettlegességre
-fentieken kívül történt még egy kiemelt bűncselekmény területünkön, mégpedig Abonyban, amikor is a Ceglédi úton lévő egyik sörözőbe engedett be a pultos az éjféli órákban egy fiatal lányt cigaretta-vásárlás ürügyén. Amikor a sértett az ajtót kinyitotta egy arcát sállal eltakaró férfi is bement és egy fegyvernek látszó tárggyal a bevételt valamint a sértett ékszereit követelte. Ebben az esetben PMRFK folytatja fegyveres rablás megalapozott gyanúja miatt az eljárást.(több személy előállításra került)
Sajnos ismét emelkedtek a számok a hétvégi házak feltörése kapcsán, ezért aki ilyen ingatlannal rendelkezik, rendszeresen ellenőrizze azt, amennyiben lehetséges riasztó-berendezéssel szereltje fel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
