Hírek
2013. Július 06. 19:00, szombat |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Falunap a javából
Csemői virágünnep
A hétvégén ismét megrendezésre került Csemő egyik legnagyobb szabadtéri rendezvénye Csemő virágünnepe, a Csemői falunap.
Csemő község 1997-ben a „Virágos Magyarországért” verseny I. helyezettjeként elnyerte a „legvirágosabb település” címet. A nemzetközi zsűri Csemői látogatásának emlékére a község azóta is minden évben megrendezi a Csemői virágünnepet.
Az idén 15. alkalommal megrendezett falunappal egybekötött virágünnep évek óta a község leglátogatottabb rendezvénye. A programsorozatot pénteken az új helyre költözött Csemői Helytörténeti Gyűjtemény kiállítása nyitotta meg, a legtöbb rendezvény azonban szombaton zajlott.
![]() |
![]() |
A jó hangulatú összejövetelen minden korosztály megtalálta a nekik való elfoglaltságot.
A helyi civil szervezetek főzőversenyével kísért rendezvényen fellépet többek között az Irigy Hónaljmirigy, ill. bemutatkozott több helyi és környékbeli táncos, énekes produkció is, de volt homokvár építő verseny, ügyességi vetélkedők, és kézműves foglalkozások is várták az érdeklődőket. Az egész napos dínom-dánom az esti tűzijátékkal, majd utcabállal zárult a virágos falunap.

További képek a KÉPGALÉRIÁBAN
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.














