Hírek
2018. Február 20. 19:00, kedd |
Helyi
Forrás: http://ctv.hu
Évértékelő közgyűlést tartott az egyesület
Szép évet zárt a Városvédő és Szépítő Egyesület – hangzott el az évértékelő közgyűlésen. A tapasztalatok és tanulságok mellett az idei munkatervekről is egyeztettek a tagok. Egyebek mellett szeretnének emlékhelyeket kialakítani, de létrehoztak egy hagyományőrző csapatot is.
A több mint 30 éves múltra visszatekintő Városvédő és Szépítő Egyesület idén is mozgalmas év elé néz majd – mondta az elnök. Folytatják eddigi munkájukat, aktívan részt vesznek a város építészeti és természeti értékeinek védelmében, a település szépítésében, valamint fejlesztésében.
KOCSIS ISTVÁN, elnök, Városvédő és Szépítő Egyesület: ,,Idén több emléktáblát szeretnénk avatni, ezenkívül emlékhelyeket szeretnénk kialakítani, de új műfaj, ha így lehet mondani a szokott tevékenységünk mellett, hogy alakítottunk egy kis hagyományőrző-ápoló csapatot.”
Az egyesületnek több kötete jelent már meg, a legújabb, ami már a nyomdában van egy Cegléddel kapcsolatos tájékoztató lesz – mondta Kocsis István. Az idei év munkatervének egyeztetésén kívül összegezték a tavalyi év tapasztalatait tanulságait is a közgyűlésen.
KOCSIS ISTVÁN, elnök, Városvédő és Szépítő Egyesület: ,,Nagyon kellemes tapasztalatunk volt a 30. évforduló kapcsán, többen szépkorúak csatlakoztak hozzánk, be is léptek és ami szép az egészben, hogy dolgoznak is. Meghirdettük azt, hogy próbáljuk kialakítani a városvédő dinasztiákat, amellett, hogy a Várkonyi iskola, mint bázis iskolánkkal jó a kapcsolatunk és mintegy olyan 20 gyerek, aki rendszeresen részt vesz a rendezvényeinken.”
Az egyesület egyébként 1987-ben kezdte el munkáját Cegléden. A szervezet fő célja az értékek megőrzése, a város szépítése.
2007 óta Ifjúsági Tagozata is van, hiszen a tagok fontosnak tartják, hogy a jövő nemzedéke is tegyen Ceglédért. Az egyesület mind a mai napig várja a lelkes fiatalok jelentkezését, akik szeretnék aktívan kivenni a részüket a városszépítő munkában.
Forrás: ctv.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
