Hírek
2016. Szeptember 12. 11:20, hétfő | Helyi
Eszterházy kupa győztes a Cegléd!
A hétvégén a ceglédi vízilabda szakosztály felnőtt OB1/ B csapata nemzetközi vízilabda tornán vett részt Egerben.
A tornán a házi gazda EKF-Eger, UVSE és Kassa csapatával versenyzett az a kupa győzelemért. A szombati napon a csapat először az európa kupán induló Kassa csapata ellen csatázott. A megfiatalodott ceglédi csapat magabiztosan és elszántan kezdte a mérkőzést a fizikálisan erősebb szlovák csapat ellen és már az elején sikerült három gólos előnyt szerezni, ami a meccs végig a magabiztos játéknak köszönhetően kitartott, így nagy csatában 12:11-re győztünk.
A délután folyamán a házi gazdával szemben kellett helyt állni a vízben, de a délelőtti kemény mérkőzést követően a csapat elfáradt és a helyzeteink rendre kimaradtak, míg ellenfelünk hibáinkat kihasználva szép lassan ellépett így már csak a szépítésre maradt számunkra és 8:4-re kikaptunk.
A vasárnapi napon a tavalyi OB1/ B-és bajnok UVSE csapata ellen kellett a kupa megnyerésért vízbe szállnunk. A mérkőzést a csapat lendületesen kezdte a védekezésre koncentrálva, amiből indított támadásainkat higgadtan szinte a végsőkig azt kijátszva lőttük be helyzeteinket. A meccs során a gólok felváltva estek, majd az utolsó negyed utolsó két másodpercében 8:8-as állásnál egy jól sikerült távoli lövésnek köszönhetően megnyertük 9:8-ra a mérkőzést.
A hétvégén hazai környezetben szombaton a Budapest 2003 bajnokságban szereplő fiú csapatunk 9 óra 30 perces kezdéssel fogadja az Új Hullám csapatát. Vasárnap délután magasabb osztályba történő feljutás érdekében országos fiú utánpótlás csapatunk Békéscsaba csapata ellen száll vízbe 13 óra 30 perces kezdéssel.
Mérkőzés eredmények:
- Kassa – Cegléd 11:12
Góllövők: Hajek Zsombor 3, Bicskei Attila 3, Simon Gábor 3, Ujházy Andor, Némethy Richárd 2
- Cegléd – EKF Eger 4:8
Góllövők: Hajek Zsombor, Ujházy Andor, Bicskei Attila, Práczky Károly
- Cegléd- UVSE 9:8
Góllövők: Simon Gábor 2, Ujházy Andor 2, Juhász Benjamin, Simon Balázs, Hajek Zsombor 2, Némethy Richárd
Zám Attila
fotó: Kisfaludi István (infocegléd fotóarchívum)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
