Hírek
2014. November 19. 12:58, szerda |
Helyi
Forrás: OMSZ
Esővel indult a nap, délután meglepetés jön
Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén szerda éjfélig
A nap első felében még erősen felhős lesz az ég, és többfelé lehet eső, zápor, délen néhol zivatar. Délután azonban már kevesebb helyen lehet csapadék, az ország nyugati felén a felhőzet is csökken, és a nap is kisüt. Több helyen megélénkülhet az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul. Késő estére 3 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.
Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén szerda éjfélig: napközben az Alföldön (délután már inkább csak a Tiszántúlon) számíthatunk elszórt zivatar kialakulására. A zivatarokat szélerősödés, lokálisan nagyobb mennyiségű (10-20 mm) csapadék, illetve jégdara is kísérheti.
Egy úgynevezett magassági hidegcsepp helyeződik az ország fölé. Ilyen esetben gyakrabban jelentkezik fejfájás, migrén, de a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőkre is negatív hatással lehet a magasban érkező hidegebb levegő. A reumatikus panaszok is erősödhetnek, alvászavarok is felléphetnek, részben emiatt is ingerlékenyebbek lehetünk a megszokottnál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 18. 11:06, csütörtök | Helyi
A gimnázium történetét mutatja be a tárlat
2025. Szeptember 17. 15:53, szerda | Helyi
Közútkezelői tájékoztatás - Kossuth toborzó ünnepély és huszárfesztivál
2025. Szeptember 09. 12:16, kedd | Helyi
”Az én hazám az égig ér”
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
