Hírek
2020. Július 29. 11:00, szerda |
Helyi
Forrás: cegled.hu
Elmarad a Virágos Csemő Fesztivál
Erről dr. Lakos Roland számolt be közösségi oldalán. Alább a csemői polgármester tájékoztatását közöljük.
"Kedves Csemőiek! Kedves Barátaink!
Akik az elmúlt években részt vettek csemői szabadtéri rendezvényen, tudhatják, hogy igyekeztünk minden korosztály számára minőségi programokat szervezni. Egész egyszerűen azért, mert fontosnak tartottuk, és persze tartjuk ma is, hogy a helyi közösség és a vendégeink is jól érezzék magukat Csemőben.
Az idei esztendőben is úgy készültünk, hogy megtartjuk az összes kis- és nagy rendezvényt, sztárvendégekkel. A koronavírus járvány keresztül húzta a tavaszi és a nyári terveinket.
Felelősséggel, türelemmel voltunk a karanténban és terveztük újra a nyár végi rendezvényeket abban a reményben, hogy augusztus második felétől ismét együtt lehetünk.
Az élet, pontosabban a járvány átírta ezt a módosított forgatókönyvet is - és hosszas vívódás után azt a döntés kellett hoznunk, hogy NEM RENDEZZÜK MEG sem az augusztus 20-i ünnepséget, sem az augusztus 22-re tervezett VIRÁGOS CSEMŐ FESZTIVÁLT.
Akkor tudunk jó programokat szervezni és megvalósítani, ha mosolyogva bár, de minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy mindenki jól érezhesse magát. Ez most nem megy…
Híreket böngészünk, nézzük a kormányrendeleteket; magunk között aktív fertőzöttek számáról, járványgörbéről beszélgetünk ahelyett, hogy az íjászpálya és a zsűrisátor helyén gondolkodnánk….
A jelenlegi helyzetben az vált a legfontosabbá, hogy ne alakulhasson ki gócpont a településen, tegyünk meg mindent a magunk és embertársaink egészségének védelmében, hogy a veszélyhelyzet után újra és teljes körben tudjunk örülni egymásnak és a találkozásnak.
Mindenki megértését köszönöm!
Dr. Lakos Roland
polgármester"
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
