Hírek
2011. Szeptember 07. 07:21, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Elkezdődött a kukorica és a napraforgó betakarítása Bács-Kiskun megyében
A szokásosnál hetekkel korábban megindult a napraforgó és a kukorica betakarítása Bács-Kiskun megyében, a helyi Kormányhivatal földművelésügyi igazgatója szerint napraforgónál erős közepes termésátlagra lehet számítani.
Farkas Zoltán tájékoztatása szerint az első kombájnok múlt héten jelentek meg a szokásosnál jó két héttel előbb beérett kukorica-, illetve napraforgótáblákban. Az eddig learatott területek mutatói alapján a hozamok a csapadékszegény időjárás ellenére bíztatóak: a napraforgó esetében hektáronként bőven 2 tonna felettiek, a kukoricánál pedig megközelítik a 6 tonnát.
Ez jó közepes termésnek megfelelő adat, amely a jelenlegi átvételi árakat és a termeléssel járó idei kiadásokat figyelembe véve szerény, de pozitív eredményt ígér – fogalmazott a szakember jelezve, hogy – elsősorban a szinte teljesen esőmentes augusztus következtében – az őszi betakarítású növénykultúráknál érzékelhető némi terméskiesés, ám a veszteségek nem számottevőek.
Ugyancsak a kevés eső és a nagy meleg számlájára írható, hogy a silókukorica is másfél-két héttel előbb érett be a sokévi átlagnál. Kifejezetten nehezíti viszont az aszály az őszi vetések, ezen belül is elsősorban az őszi káposztarepce magágyának előkészítését. A talajmunkákkal sok helyen még kivárnak a gazdák egy kiadós esőzés reményében, miután pillanatnyilag jelentős üzemanyag-többletköltséggel járna e feladat elvégzése – tette hozzá.
Farkas Zoltán hangsúlyozta: az augusztus első hetére Bács-Kiskun megyében lényegében befejeződött nyári aratásokat követően a szalma betakarításával és a tarlóhántással is gyorsabban végeztek a termelők, mint a korábbi években. Az augusztusi szárazság ezeknek a munkafolyamatoknak ugyanis kifejezetten kedvezett – magyarázta.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
