Hírek
2015. Június 25. 11:45, csütörtök | Helyi
Egyetemi városrész épül Kecskeméten
Giga beruházás veszi kezdetét az üresen maradt Izsáki úti kórház épületében
Sok találgatásra adott okot az üresen maradt Izsáki úti kórházépület. Ennél jobb talán nem is történhetett volna vele és a várossal: 15 milliárd forintos saját beruházási költséggel Egyetemi Városrész épül giga méretű fejlesztések keretében:
A történelminek mondható Egyetemi Városrészi beruházásról kedden délelőtt tartott közös sajtótájékoztatót a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány képviseletében Varga László kuratóriumi elnök, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét MJV polgármester asszonya, és dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora.
A hagyományos kecskeméti műszaki-, az informatikai-, az agrár- és a pedagógusképzés mellé új képzési területként a gazdasági, közgazdasági, gazdálkodástudományi képzés kapcsolódik majd. A legkevesebb 10 ezer hallgatót befogadó egyetemi városrész 5 épülete mintegy 30 ezer négyzetméternyi hasznos területtel 2017. szeptemberig épül fel az oktatási épület, az igazgatási-adminisztrációs épület, a könyvtár, a kollégium, valamint kulturális központ épül fel 30 ezer hasznos területen.
Június 23-án, kedden reggel megkezdődött a kórházépületek bontása. Noha az eredeti szándék az volt, hogy egy részüket hasznosítják - az építészek szerint nem használhatók. Nem csak az elavult építési technológia miatt, amit ma már biztonságosan nem lehet átépíteni - egy részük bauxitbetonból épült -, hanem azért is, mert olyan egyetemi épületeket szeretnének Kecskeméten, melyek 100-200 év múlva is állnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
