Hírek
2015. Május 19. 16:49, kedd |
Helyi sport
Forrás: Ferrobox
Egy fordított állású kubai lesz Szellő ellenfele
Szellő Imre kubai ellenfelet kapott
A Ferobox Event pénteki, élő televíziós bokszgáláján ismét látható lesz Magyarország legjobb cirkálósúlyú profi ökölvívója.
A kőkemény, 31 éves ceglédi versenyző idén már harmadik alkalommal lép be a ring kötelek közé, hiszen a menedzsment nem titkolt célja, hogy a korábbi amatőr klasszis rövid időn belül a legnagyobb világszervezetek öveiért küzdhessen.
„Öthét alatt másodszor lépek kötelek közé, így természetesen nem pihenhettem sokat, mert nem engedhettem meg, hogy veszítsek a lendületemből” – fogalmazott Szellő. „Volt ugyan egy lazább hetem a legutóbbi mérkőzésem után, de csak a szakmai munkából vettünk vissza, a fizikai felkészülés, néhány pihenőnapot leszámítva, változatlan volt.”
Szellő Kecskeméten a kubai születésű, de egy ideje Csehországban élő Miguel Velozo-val csap össze, aki remek mérleggel rendelkezik – 17 győzelme mellett mindössze 3 veresége és 2 döntetlenje van. „Technikás, lábon jól mozgó riválisról van szó, aki nem egy tipikusan verekedős stílusú ökölvívó, ráadásul fordított alapállású” – jelentette ki a magyar bunyós. „Szóval nem lesz egyszerű mérkőzés, de több korábbi összecsapását megnéztem, láttam a hibáit, amire igyekeztem rákészülni. Komoly bokszolónak tartom a felvételek alapján, aminek kifejezetten örülök, hiszen kellenek az erősödő kihívások!”
A magyar bunyós nem csak egy sima győzelemben gondolkodik, hanem célja, hogy a közönséget is kiszolgálja.
„Szeretnék maradandót alkotni, mert a ringben mindig arra törekszem, hogy a szurkolók sokáig örömmel emlékezzenek a mérkőzéseimre” – folytatta Szellő Imre (6-0). „Olyan meccset szeretnék, ami miatt a nyári szünetben is megállítanak a rajongók. Remélem, hogy a kubai ellenfelem is elszántan, a tudása legjavát nyújtja majd Kecskeméten és akkor egy fantasztikus küzdelmet láthat a közönség.”
Szellő öt hete szülővárosában, Cegléden küzdött, míg a pénteki gála helyszíne Kecskemét, mely városhoz szintén ezer szállal kötődik a cirkálósúlyú ökölvívó. „Hét éven át voltam a kecskeméti klub versenyzője, sok barátom van a városban. Remélem, sokan kijönnek majd, és a szurkolók megtöltik a sportcsarnok lelátóit. Látva a programot, nyugodtan állítom, hogy nagyon jó mérkőzések lesznek a gálán érdemes kijönni nem csak miattam!”
Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban megrendezésre kerülő bokszgálán Baranyi Richárd, Bogdán Zsolt és Kelemen Balázs mérkőzései mellett a Nagy Imre „Lütyő” kontra Laki Róbert pehelysúlyú magyar-bajnoki összecsapáson is izgulhat a publikum.
Az élő közvetítés 22:20-tól kezdődik a Duna World-ön, amely Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el, de a hazai kábeltelevíziók kínálatában, már az alapcsomag részeként mindenhol megtalálható. Az MTVA csatornája Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is fogható.
A belépőjegyek árusítása a Kecskeméti Fürdőben (6000 Kecskemét, Csabay Géza krt. 5, Tel: (76) 500 320), online pedig a www.budopest.hu/jegyrendeles portálon már megkezdődött, további részletek a www.ferobox.com weblapon, valamint az esemény Facebook oldalán.
Fotó: Felix Promotion
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
