Hírek
2017. Szeptember 11. 14:04, hétfő | Helyi
Döntetlennel búcsúztatta a csapat a nyarat Siófokon
A BFC Siófok csapatával zárta a nyári szezont a Ceglédi VSE felnőtt labdarúgó csapata.
A rajtnál kicsit beragadtak a ceglédi legények, ami egy gyors lehetőségben, illetve egy szerencsére öngólban mutatkozott be az első öt percen belül. De aztán szerencsére elkezdett ébredezni a csapat, Hujber már a hatodik percben egy lövéssel jelezte, hogy mi is meccsben vagyunk.
Onnantól kezdve átvettük az irányítást, többet birtokoltuk a labdát és vezettük a támadásokat, de a jól védekező hazai csapat rendre megakadályozta, hogy helyzet alakuljon ki. Egészen a 22. percig, amikor ismét Hujber lőtt egyet, Balajcza pedig nagyot védett, amikor az alsósarokból ütötte ki a labdát, amire Szilágyi rácsapott és a kapuba lőtte, de sajnos lesről, így ezt a gólt is érvénytelenítette a játékvezető.
Az első félidőben még két komolyabb lehetőségünk volt, az egyiknél Farkas András fejelt fölé közelről Törtei szöglete után, a félidő legvégén pedig először Farkas János lövése pattant veszélyesen szögletre egy hazai védőről, majd a szöglet után a lepattanó labdát Szilágyi emelte át a kapuson egy esernyő csellel, de végül mentettek a védők, a szögletet pedig már nem engedte elvégezni a játékvezető.
A második félidő legelején Peres, Szilágyi és Farkas János volt a főszereplő egy tetszetős támadás során, de Farkashoz nem jutott el a labda, a védő kifejelte előle.
A játékrész további részében is uraltuk a játékot, de jól zárt a siófoki védelem, akiknek ugyan volt több veszélyes ellentámadása, de szerencsére mindet időben megállította a védelmünk. A labdabirtoklási fölény ellenére a 71. percben volt a következő helyzetünk, amikor Törtei ment el szépen a bal oldalon, talán kapura is lőhetett volna, de átívelt a hosszú oldalra, ahol érkezett Damásdi, aki kapásból lőtt, de sajnos nem jól találta el, így fölé ment a labda.
A 82. percben megint Damásdi volt, aki megnyerhette volna a mérkőzést, de sajnos a tizenhatosról eleresztett lövése nem sokkal, de fölé szállt.
A csapat tehát egy ponttal gazdagodott a siófoki túra után és megőrizte helyét a tabella tizedik pozíciójában.
BFC Siófok – Ceglédi VSE 0:0
👨 Kezdőcsapat:
Mursits – Valkovszki, Preklet, Farkas A., Törtei – G. Bíró – Peres, Hujber – Damásdi, Farkas J., Szilágyi
👨 Cserék:
Farkas János – Szabó
Peres – Majoros
Kőházi Ádám
fotó: Kisfaludi István - infocegléd fotóarchívum
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
