Hírek
2023. Március 10. 18:29, péntek | Belföld
Dóka Attila- Csak a kezemet – Itt a vadonatúj nagylemez!
Még ebben a hónapban megjelenik Dóka Attila új nagylemeze „Csak a kezemet” címmel.
A rockalbum sok új és néhány ikonikus dalt is tartalmaz, melyeket már jól ismer a közönség, de albumra eddig még nem kerültek.
A sokoldalúságáról ismert művész úgy érzi, régi álma vált valóra, hiszen pontosan olyan, „vegytiszta” rockzenét hallhatunk a lemezen, amibe még gyermekkorában beleszeretett. Kemény dobok, hangerő és míves gitárszólók. „Olyan lemezt akartam, ami tökéletesen tükrözi a rockzene és a gitárok iránti rajongásomat” – vallotta be a szerző. A lemez további érdekessége, hogy a szerző csakúgy, mint korábban, ebben a projektjében is együttműködik Kovács Sára Diznával, akinek nagyszerű fuvolajátéka több dalban is hallható.
A gondosan válogatott 12 dalszöveg, amely végül az albumra került, rávilágít a felszínességre (Nem hiszem, hogy számít). A hiszékenységre (Csak a kezemet), az emberi gyarlóságra, a félelemre a jövőtől (Fear of the future) úgy gondolva, hiába nyíltak ki az ajtók és kezdtük el élni a „régi” életünket, amely már sohasem lesz ugyanaz, a létbizonytalanság, az ismeretlentől és a már ismert szörnyűségektől való félelem még mindig csontig hatol. Ez az érzés több dalban is tetten érhető.
A csöndet, a békét, a békére vágyást a Vidd el messze című dal jeleníti meg. Korongra került a Sebesség című szerzemény is, amely nagy utat járt be az elmúlt évek folyamán. Az eredeti verziót a motorsport, a versenyek előtti felfokozott állapotot ihlette. Ezután, 2017-től a fogyatékossággal élők Balatont megkerülő tandemtúrájának himnusza lett. Most azonban, újraértelmezve, ismét eredeti pompájában, a felpörgő motorokat, a benzingőzös világot idézi a megjelenő lemezen.
2023.03.18-án, 18:00 órakor a művész szülővárosában, Gyálon, az Arany János Közösségi Ház nagyszínpadán kerül sor a fényszínházzal fűszerezett lemezbemutató koncertre. Az sem titok, hogy minden újdonságot először a szülővárosában szeret bemutatni Dóka Attila.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
