Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2012. Július 10. 17:49, kedd | Belföld
Forrás: MTI

DK: A Fidesz ismét szétosztja Magyarországot a haveroknak

DK: A Fidesz ismét szétosztja Magyarországot a haveroknak

A Demokratikus Koalíció (DK) bizonyítottnak látja, hogy a Fideszhez és a párt volt pénztárnokához, Simicska Lajoshoz köthető Közgép Zrt. több mint háromszáz milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket az Orbán-kormány első két évében.

Erről Molnár Csaba országgyűlési képviselő, a párt alelnöke beszélt kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a Közgép sikeressége nem csak nekik, hanem az Európai Unió csalással foglalkozó hivatalának is feltűnt. Egyes, a kormány által eddig nem cáfolt híresztelések szerint pedig az Európai Bizottság is levelet írt emiatt a kormányfőnek - hangzott el.
Közölte, a Demokratikus Koalíció széleskörű információgyűjtést végzett a témában, aminek során nyilvános adatbázisokból, állami szerveknél tájékozódtak. Ennek alapján megállapítható, hogy a Közgép alapvetően négy területen: a városközpont-fejújításokról; vízügyi beruházásokról; út-, vasút- és hídépítésekről; továbbá szenny- és hulladékgazdálkodásról szóló állami közbeszerzéseken nyert 2010-ben és 2011-ben - fejtette ki Molnár Csaba. Kiemelte: a társaság hat esetben egyedüli indulóként, harmincegy másikban pedig konzorciumban győzött, amivel összesen bruttó 330 milliárd forint értékben juthatott állami, illetve uniós forrásokhoz.
A DK alelnöke beszélt arról is, hogy a Közgép "hatalmas fejlődésen ment át a kormányváltás óta". Elmondása alapján a cég 2010-ben 2 milliárd, egy évvel később pedig már 3 milliárd forint osztalékot fizetett ki részvényeseinek, mindezt szerintük úgy, hogy a fent említett több mint háromszáz milliárd forintos állami megrendelés nagy részét még meg se kapta a vállalat.
Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz első kormányzása után ismét "szétosztja Magyarországot a haveroknak". Molnár Csaba úgy fogalmazott, Orbán Viktor Magyarország főrészvényesének tartja magát, akinek "társai a gazdasági élet után fokozatosan átveszik az irányítást az államban és a minisztériumokban is." Utóbbira példaként említette, hogy "Németh László fejlesztési miniszter mellett tanácsadóként dolgozik Nyerges Zsolt fideszközeli vállalkozó testvére, (...) az európai uniós pénzek elosztásának fő felelőse, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke pedig korábban a Közgépnél dolgozott vezető tisztségviselőként".
Molnár Csaba elmondta, a rendelkezésükre álló adatokkal csak az Európai Unió csalással foglalkozó hivatalát tudják megkeresni azért, mert Magyarországon nem maradt olyan fórum, ahol szembeszállhatnának a Fidesszel. "Nem tudunk a rendőrséghez fordulni, mert azt kézben tartja a Fidesz, nem tudunk az ügyészséghez fordulni, mert annak élén a Fideszhez köthető Polt Péter áll, nem tudunk a számvevőszékhez fordulni, mert azt egy volt fideszes országgyűlés képviselő vezeti" - fogalmazott a DK alelnöke.

Címkék: Pártok-DK

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink