Hírek
2021. Október 18. 14:50, hétfő | Helyi sport
CVSE döntetlen a listavezető ellen
Vasárnap 1:1-es döntetlent játszott a Ceglédi VSE labdarúgó csapata a Makó FC ellen.
A cegledfoci.hu beszámolója olvasható.

A legnehezebb ellenfelet fogadtuk a Malomtó szélen, legalábbis figyelembe véve a tabellát, hiszen a listavezető Makó érkezett Ceglédre.
Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, a 3. percben Bagó beadása után már Pleszkán a kapuba is fejelt. 1:0
A folytatásban sem lankadt a csapat, az első 20 percben domináltunk, sorra vezettük a veszélyes akciókat. A 10. percben Lukács növelhette volna az előnyünket, de hiába lépett ki egyedül, a kapussal szemben, nem tudott dönteni, hogy átemelje, vagy elvigye mellette, addigra pedig a visszazáró védő hátulról szerelni tudta. Kár érte, kevés ekkora helyzet van egy mérkőzés során.
A 21. percben jött az első makói próbálkozás, ami változást is hozott a mérkőzésképében, hiszen szinte csak vendég helyzetek jöttek a folytatásban, időnként nagy nyomást helyezve a kapunkra. Meg is lett az eredménye, a 28. percben egyenlíteni tudtak egy távoli lövéssel. 1:1
A folytatásban is ők voltak az aktívabbak és többször örülhettünk, hogy döntetlen az állás, főleg a 30. percben, amikor Bagó a kaputorkából fejelte ki a labdát.
A szünet jól jött a csapatnak, bíztunk a hasonló kezdéshez, mint a mérkőzés elején.
Izgalmas második félidőre számíthattunk az első után, de más irányba ment tovább a találkozó. Sokkal jobban a mezőnyben folyt a játék, megszaporodtak a szabálytalanságok, feszültebb lett a játék. Helyzeteket nem igazán lehetett feljegyezni a második játékrészben.
A vendégeknek volt egy gyenge távoli lövése, de a szurkolók inkább csak a feszült helyzetekben kiabálhattak fel, például, amikor nyújtott lábbal érkezett a vendég támadója kapusunkra, veszélyeztetve ezzel a testi épségét.
A második 45 percre feszülté váló találkozón végül több gól már nem esett, így egy-egy ponton osztozkodhattak a csapatok.
Ceglédi VSE - Makó FC
1:1
(Fotó: Kisfaludi István)
További fotók megtekinthetők lentebb a kapcsolodó galériában.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.












