Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2017. Március 12. 18:00, vasárnap | Helyi

Ceglédi vse vereség vácon

Ceglédi vse vereség vácon

Dunaújvárosba látogatott a csapat, hogy megmérkőzzön a Vác FC-vel.

Mivel tudtuk, hogy riválisainkra nehéz mérkőzés várt, ezért jó lett volna pontot, pontokat szerezni.

Az első félidő nagy részében mezőnyjáték zajlott, némi váci fölénnyel, de a fölényt komolyabb lehetőségekre nem tudták átváltani, Mursitsnak egyszer kellett komolyabban védenie. A csapatoknak inkább a pontrúgásokból adódtak lehetőségei, a hazaik e mellett a széleket is jól használták ki egyszer-egyszer, de védelmünk masszív lábakon állt.



A második félidőben mind két csapat váltott, amit cserékkel is megerősítettek, ez a játék minőségén is meglátszódott. Ugyan a mérkőzés továbbra is inkább a mezőnyben zajlott, de már több alkalommal alakultak ki izgalmas szituácók a kapuk előtt. Fröhlich és Peres beállítása után a támadásaink veszélyesebbek lettek, Perest két alkalommal is kiugrás közben rántották le, a második már kiállítást ért az egyik hazai játékosnak.



Nem volt benne a gól igazán egyik csapat játékában sem, de egy szöglet után sajnos a Vác mégis megszerezte a vezetést, amikor Nánásiról a kapuba pattant a labda. A gól és a kiállítás után hiába támadtunk teljes erőbedobással, sajnos nem sikerült megszerezni egy egyenlítést jelentő gólt.

Kőházi Ádám

#cegledivse #hajracegled

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.