Hírek
2011. Szeptember 08. 09:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Ceglédi Ki mit tud?
Idén is megrendezésre került a már hagyománnyá vált nagy éves Ki mit tud?, melyet 10. alkalommal rendeztek meg városunkban.
A különleges tehetségkutató olyan nagyszabású találkozóvá nőtte ki magát, melyen az ország szinte minden részéről, több mint 150 fellépő vesz részt. A Művelődési Központban szerdán megrendezett eseményen összesen 19 település, többek között Nyársapát, Visegrád, Tápiószőlős, Gödöllő, Budapest, Albertirsa, stb. fellépői mutathatták meg magukat.

A meghirdetett versenyre szenvedélybetegek, fogyatékkal élők és az idősek otthonok lakói nevezhettek egyéni vagy csoportos produkcióikkal. A szórakoztató program célja, hogy az ország különböző pontjain élő, szociális segítségre szorulók közösen szórakozhassanak, és egyben megmutathassák tehetségüket.

A paletta idén is igen színes volt, a több mint 150 fellépő varázslatos előadásával lenyűgözte a közönséget és ezzel igencsak nehéz helyzetbe hozta a szakavatott zsűrit. A zsűri idei „sztárvendége” Csomor Teréz volt, akiben a Kecskeméti Katona József Színház vezető művésznőjét tisztelhetjük.

A verseny végén természetesen senki sem távozott üres kézzel, a zsűrinek legjobban tetsző produkciók előadóit pedig értékes tárgyjutalmakkal díjazták.
Fotó: Kisfaludi István
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
