Hírek
2013. Június 20. 09:39, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti
Cegléden tárgyalják az internetes csalók ügyét
Internetes hirdetésben verték át a dolgozni vágyókat
Üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség az ellen a miskolci férfi és nő ellen, aki tavaly internetes hirdetésben azonnal kezdhető munkát ígért, az „anyagküldésért” pedig több ezer forintot kért. Az ügynek 102 sértettje van – tájékoztatott szerdán a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Gyugyi Csilla elmondta, hogy a Ceglédi Járásbírósághoz küldött vádirat szerint a két miskolci csaló tavaly nyáron elhatározta, hogy egyikük egy internetes portálon hirdetést ad fel, amelyben otthon végezhető munkát kínálnak havi 55 ezer forintos kereseti lehetőséggel. A hirdetésben kozmetikai termékek csomagolásához, címkézéséhez kerestek jelentkezőket azonnali vagy másnapi munkakezdéssel. A tevékenységhez szükséges anyagot Érden kellett volna átvenni, ám annak, aki néhány óra alatt nem tudott a megjelölt címre eljutni, megígérték, hogy 3500 forint átutalása ellenében futárszolgálattal küldik el.
Szerte az országból jelentkeztek a munkára, a leendő „partnerek” a megjelölt bankszámlára átutalták a pénzt – mondta a főügyészség szóvivője. Közlése szerint a két embernek sem lehetősége, sem szándéka nem volt ígéretének teljesítésére, s a hirdetésre jelentkezőknek e-mailben megadott telefonszámon a pénzek beérkezése után már egyiküket sem lehetett elérni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
