Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2013. December 02. 15:27, hétfő | Helyi
Forrás: mti

Cegléden is gyorsulhatnak a bírósági eljárások

Cegléden is gyorsulhatnak a bírósági eljárások

A bíróságok részére 548 millió forinttal, míg a Kúria számára 70 millió forinttal több forrást biztosít a 2014. évi költségvetés – közölte Rétvári Bence. A közigazgatási államtitkár kiemelte: így lehetővé válik a bírósági eljárások gyorsítása, valamint különböző fejlesztések és beruházások megvalósítása.

A járásbíróságok, a törvényszékek és az ítélőtáblák 548 millió forinttal nagyobb keretből gazdálkodhatnak 2013-hoz képest, a Kúria 70 millió forinttal nagyobb összegből végezheti tevékenységét – közölte az államtitkár.

Rétvári elmondta: a 2014. évi költségvetés elősegíti a bírósági épületek felújítását. Erre a célra tízszer több forrás jut jövőre az előző évinél, ez 50 millió helyett 500 millió forintot jelent. Hozzátette: régóta szükséges fejlesztések fedezetét tartalmazza a jövő évi költségvetés. Ennek megfelelően jelentősen nő az igazságszolgáltatást érintő beruházásokra fordítandó összeg az előző évhez képest. A 2014-es büdzsé erre a célra 3,39 milliárd forintot irányoz elő, ez a 2013-as forrás három és félszeresét jelenti. Ez magában foglalja a Debreceni Járásbíróság és a Ceglédi Járásbíróság 2014. évre tervezett beruházásainak kiadásait. A Pest megyei bíróság épületének rekonstrukciójára jövőre 4,4 milliárd forint jut – sorolta.

Ahogy a többi ágazat, az igazságügy is inflációs ráta feletti forrásgyarapodással számolhat a jövő évre. A beruházások mértékének bővülése azonban a korábbi esztendőkhöz képest érezhető elmozdulást hozhat – állapította meg a parlamenti államtitkár.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.