Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2015. Augusztus 16. 15:49, vasárnap | Helyi

Cegléd - KazincBarcelona 1-2

Cegléd - KazincBarcelona 1-2

Álomszerű kezdés, rémálom a befejezés

Álomszerűen kezdődött a mérkőzés, mivel a 3. percben büntetőhöz jutottunk, amit Markó elhibázott. Nem tört meg a lendületünk, amelynek eredményeként a 28. percben Markó remek szólóját követően az ellenfél védőjének bevonásával megszereztük a vezetést. Sajnos Pozsár egy provokációnak felülve második sárgalapja miatt a kiállítás sorsára jutott a 41. percben, ami a folytatásra nézve nem volt biztató. A félidő utolsó percében egy baloldali szöglet után Odrobéna a saját kapuja után a miénkbe is betalált. A második félidőben tíz emberrel is becsülettel küzdöttünk.

A 75. percben egy sérülés miatt rövid időre 8 játékosra csökkent létszámunk, amit egy szabadrúgás után azonnal kihasznált a vendégcsapat. A mérkőzés hajrájában több helyzetet is kidolgoztunk, de nem tudtunk gólt szerezni. Ami pedig szomorú, hogy az utolsó percben az egyik vendég védőjátékos a gólba tartó labdát kézzel ütötte el, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. A vereség ellenére a közönség megköszönte a csapat játékát, nem úgy, mint a játékvezetők munkáját…


Ceglédi VSE – Kazincbarcikai BSC 1-2 (1-1)


Gólszerzők: Odrobéna (28’ öngól 1-0), Odrobéna (44’ 1-1), Lakatos (76’ 1-2)

Cegléd: Trepák – Buczkó, Makrai, Farkas V., Farkas A., Markó, Csordás Sz., Szkunc (Csordás S.), Peres (Sánta), Pozsár, Rozman (Laczkó)

Varga Attila vezetőedző: Ez egy igazi magas színvonalú mérkőzés volt! Végig jobban játszottunk, mint ellenfelünk, de a korai kiállítás átírta a történéseket. Ha objektív szeretnék lenni az első félidőben nekünk és a Barcikának is elmaradt egy-egy büntető. A 90. percben pedig kézzel védett egy vendég védőjátékos, de ez sem volt elég, hogy büntetőt ítéljen a játékvezető. Amit ma a játékosok futásmennyiségben, játékban, akaratban, alázatban, egymásért küzdésben bemutattak, azt csak ajánlani tudom mindenkinek. Büszke vagyok a teljesítményükre!

Szabó Attila
fotó: Kisfaludi István (infoCegléd fotóarchívum)

Címkék: Ceglédi VSE

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.