Hírek
2013. Augusztus 22. 12:18, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Cegléd is megkoronázta a maga Istvánját
Négy napos hosszú hétvégénket Államalapításunk és az Újkenyér ünnepének évfordulója koronázta.
![]() |
![]() |
A város idén is egész napos ünnepségsorozattal készült augusztus 20-ra. A napot az ünnepi szentmise nyitotta meg, melyet a Szent Kereszt Katolikus Plébániatemplomban tartottak meg. A misével párhuzamosan a Szabadság téren a Ceglédi Fúvószenekar koncertje várta az érdeklődőket.
![]() |
![]() |
Az Új Kenyér felszentelését követően Földi László polgármester mondta el ünnepi beszédét, majd a Patkós Irma Színház növendékei adták elő „Hol karddal, hol irgalommal…” című ünnepi műsorukat a Szabadság téren.

Az előadást követően a Czinege Népzenei Kisegyüttes előadását hallgathatta meg a közönség Szebeni Szilvia és Szűcs Orsolya közreműködésében.
A délutáni programok az Ország Születésnapi Tortájával kezdődtek. Az idei cukormentes ribizli habos almás réteges torta felszeletelésében Földi László polgármester is segédkezett, a jelen lévők pedig meg is kóstolhatták a külön erre a napra készített finomságot.
|
fotó: Szokolai Attila |
fotó: Szokolai Attial |
A Szabadságtéren felállított színpadon Bende Tibor, Bakos Melinda és Kozma Tamás előadásában magyar nótaválogatás szórakoztatta a közönséget. Az esti koncerteket a United zenekar kezdte meg, majd a KFT Zenekar koncertje pezsdítette fel a hangulatot.

Az esti tűzijátékra idén is sokan voltak kíváncsiak. A zenei aláfestéssel kísért fényes „égi tüneményt” több százan figyelték a Szabadságtér környékéről.
|
fotó: Kisfaludi István |
fotó: Kisfaludi István |
Az ünnepi rendezvénysorozatot Tom White és táncosai élő koncertje zárta.
További képek a KÉPGALÉRIÁBAN!
fotó: Balga Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.




