Hírek
2012. Február 06. 18:00, hétfő |
Helyi sport
Forrás: infoCegléd
Bravúros győzelem a listavezető ellen!
A 14. fordulót ismét hazai pályán játszották a tekések a listavezető Kazincbarcikai VTSE csapata ellen.
Minkét csapatnak szüksége volt a két bajnoki pontra, mert a Barcika a vezető helyét akarta megtartani, míg a Cegléd a középmezőnyhöz való felzárkózást volt a célja.
A hazai csapatnál első sorban kapott játék lehetőséget Csiszár Ottó és Hűvös Zsolt saját nevelésű játékos, aki visszaigazolt a vasutas csapatába és tavasztól remélhetőleg erősíti azt. Mind két játékos hatalmas harcot vívott ellenfelével, de csak Hűvösnek sikerült megszerezni a pontot. 1:1 és 1 fa a Cegléd javára!
Középen tovább folytatódott a kiélezett küzdelem itt Rimóczinak sikerült pontot szerezni, de Zsiros Gyulát is dicséret illeti, mert csak az utolsó pillanatban vesztette el remek eredményével a párharcot. 2:2 És 28fa a hazai gárda javára!
A sorsdöntő befejező páros a remek koncentráció és a lelkesen szurkoló közönségnek köszönhetően mind két csapatpontot bezsebelte, és megérdemelten győzelemhez juttatta a Restart csapatát! 6:2!!!
Az ifjúsági csapat is remekelt ezen a napon 4:0 arányban!
Eredmények:
Ceglédi VSE: Kazincbarcikai VTSE 6:2 (3308:2235)
- Pontszerzők: Hűvös Zsolt 547 fa; Rimóczi Zoltán 556 fa; Varga István 550 fa; Sápi Tamás 568 fa
Ifjúságiak: Ceglédi VSE: Kazincbarcikai VTSE 4:0 (1071:1011)
- Pontszerzők: Pordán Ádám 524 fa; Varga Mátyás 547 fa
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
