Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2011. December 01. 14:42, csütörtök | Helyi
Forrás: infoCegléd

Bordatöréssel végződött az órai csetepaté

Bordatöréssel végződött az órai csetepaté

A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén november 21. és 27. közötti időszakban 65 bűncselekményt történt, mely az előző hetinél 6-tal kevesebb, de még így is átlag feletti.

Az összes bűncselekményszámból a vagyon elleni bűncselekmények száma 51 volt, mely 6-tal több az előző hetinél. A városok vonatkozásában elmondható, hogy Cegléden és Albertirsán kisebb mértékű, míg Abonyban jelentősebb csökkenés következett be.

4 esetben került sor kiemelt bűncselekményi kategóriában nyomozás elrendelésére. 2 esetben súlyos testi sértés, 1 esetben gépkocsi lopás, 1 esetben pedig jármű önkényes eltulajdonítása miatt kellett büntetőeljárást kezdeményezni.

A gépkocsi lopás Ceglédbercelen történt, amikor is egy üzemképtelen Audi 80-as személygépkocsit tulajdonított el az ismeretlen tettes.
A súlyos testi sértések Cegléden történtek.

  • Az egyik esetben testnevelési órán rúgta meg egyik társát egy diák, akinek ennek következtében eltörött a bordája.
  • A másik esetben a Sárkány és a Szent Imre herceg utca sarkán keveredett szóváltásba két társaság, mely során tettlegességre is sor került és egy személynek az orrcsontja tört el.
  • A jármű önkényes elvétele is Cegléden történt, amikor is egy ház udvaráról vitt el ismeretlen személy egy Audi 80-as személygépkocsit, oly módon, hogy előtte a lakás ajtaját feltörve jutott hozzá az indító kulcshoz. Az autót másnap a ház előtt hátrahagyták.

Az esetek ismeretében kérünk mindenkit, hogy értékeik védelmében tegyenek meg mindent és a konfliktusokat is próbálják meg békés úton rendezni.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.