Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2012. Október 08. 13:10, hétfő | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Beérett az első pont

Beérett az első pont

Az újonc csapat megszerezte első győzelmét

A Budapest Blank Liga 6. fordulójának pénteki mérkőzésére Cegléden került sor, ahol az újonc NBI-es Cegléd, Kecskemét csapatát fogadta.

A helyszínen 800 néző szurkolt a két alföldi csapatnak, akik mindketten első pontjukért küzdöttek.

A még szintén pont nélküli Kecskemét csapatának most sem sikerült a bravúr, hiszen ez a mérkőzés pénteken a ceglédi csapatnak kedvezet. Az újonc Cegléd ezzel megszerezte első győzelmét.


Már a szezon előtt sem sok jót sejtetett a két alföldi gárda számára az első fordulók sorsolása, hiszen a ceglédiek és a kecskemétiek is már a bajnokság elején egyaránt összefutottak a Veszprém, Szeged, Tatabánya, Gyöngyös négyessel. A – pécsi csapat mellett – két pont nélkül álló gárda péntek délutáni összecsapását követően végül a ceglédiek örülhettek első pontjaiknak, hiszen hazai pályán 35-28-as győzelmet arattak a hírös városiak ellen.


Ceglédi KKSE – Kecskeméti KSE 35-28

Cegléd: Antal Szabolcs, Bányai Viktor, Benke Viktor, Bíró Balázs, Csőke Roland, Erdélyi László, Gyuris Patric, Hódi Lóránd, Lakos László, Lengyel Zoltán, Lepsényi Sándor, Pocsai Rajmund, Savon Jose, Takács Bence, Tóth Norbert

A fiúk október 13-án (pénteken) Orosházára utaznak, ahol az Orosházi FHSE csapata fogadja őekt. A helyszínre ismét szurkolói busz indul.

Jelentkezni lehet Kubinyi Tamásnál a 0670/3873296 -os telefonszámon.Várunk minden kedves érdeklődőt, sportbarátot, kézilabda szurkolót.

Hajrá CEGLÉD!

fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld

Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását

Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.