Mesélj kicsit magadról! Tudjuk, hogy nagycsaládból származol. Mit jelent számodra a család, mennyire erős a kötelék köztetek?

A család számomra nagyon fontos, annál is inkább, mert én egy olyan 10 gyerekes családból származom, ahol én vagyok a legfiatalabb. Édesanyánk az, aki felnevelt minket és neki nagyon sok mindent köszönhetünk. Azt, amilyen neveltetést kaptunk és azt is, hogy eljutottunk idáig. Mi egy nagyon összetartó család vagyunk. Mivel köztem és a testvéreim között nagyobb korkülönbségek is vannak, ezért egy idő után már idősebb testvéreink is neveltek minket. Így nagyon sokat tanulhattunk egymástól is, és azt gondolom, hogy ezért is olyan szoros a kötelék közöttünk. Mi mindig számíthatunk egymásra.

Fel tudnád esetleg sorolni születési sorrendben a testvéreid nevét?

Születési sorrendben? Igen; Zoltán, Tamás, Péter, András, Miki, Enikő, Éva, Erzsébet és Erika.

Egy ilyen nagycsaládban biztosan eseménydúsak a mindennapok. Van e olyan meghatározó, vagy kedves emléked gyermekkorodból, amire szívesen emlékszel vissza?

Nagyon sok van. Nehéz lenne egyet kiemelni. A mi családunk mindig is elég mozgékony volt. Vannak persze időszakok, amikor mindenkinek megvan a maga dolga, igyekszünk minél több időt együtt tölteni. Gyerekkorunkban állandóan jöttünk-mentünk, „gyilkoltuk egymást”. Nem volt egy olyan hét, hogy ne törtünk volna össze valamit, legyen az egy tv vagy egy váza. Szegény édesanyánk pedig folyton csak a fejét fogta. Miki bátyám már dzsúdózott egy jó ideje és olyan is gyakran megesett, hogy rajtunk gyakorolta be az újabb fogásokat, amiből aztán nagy birkózások kerekedtek.
Elég eleven gyerekek voltunk. Nagyon szerettünk bicajozgatni a környező kis utcákban, ahol ún. bicaj fogókat játszottunk. Egy-két sérülést mindig összeszedett valaki, amit aztán igyekeztünk rejtegetni édesanyánk elől, nehogy észrevegye, mert tudtuk, hogy akkor még pluszba a leszidást is megkapjuk.
Ezeken kívül a közös karácsonyokra is szívesen emlékszem vissza. Egy karácsonyt nálunk legalább 20 fővel kell elképzelni, és az akkor még csak egy szűk családi összejövetel. Elég népes családról lévén szó, az ajándékozásnak külön menete van. Általában összegyűlünk az egyik szobában, vagy éppen a konyhába, - ami nekem például ez az egyik kedvenc helyem, mert ott lehetett közben csipegetni -, és sorra érkeznek a mikulások, akik kimennek és kirakják a felcímkézett ajándékokat, majd visszaérve pacsira váltják egymást, és így mindenki kiosztogatja az ajándékait. Közbe a gyerekek kukucskálnak, hogy meglessék a Jézuskát. Amikor mindenki kipakolta az ajándékait, kiengedjük a kicsiket, akik elkezdik cincálni az ajándékokat, és utána mindenki kutathatja a saját ajándékát.

A sport mellett mennyire vetted komolyan az iskolát? Miben jeleskedtél esetleg?

Egy sportoló az mindig csak a tesiben jeleskedik (mosolyog), de én nagyon szerettem a földrajzot, az irodalmat és a nyelvtant is.

Te sokat utazol és ezzel a földrajz pont összevág. Utána szoktál olvasgatni a helyeknek, ahová éppen indulsz, hogy mit kell tudni róla?

Van, hogy igen. Ez általában attól függ, hogy hová megyünk, de legtöbbször mi fedezzük fel a környéket. Jobban szeretjük mi magunk feltérképezni a helyszínt, de erre az idő rövidsége miatt nem mindig van lehetőségünk. Amikor például egy hónapot töltöttem Japánban, akkor azért ott volt időm nézelődni, de ott is könnyen belecsöppenhet az ember a mókuskerékbe. Hétfőtől szombatig edzés, vasárnap egy nap pihenővel.

Ha tegyük fel, nem sportoló válik belőled, milyen civil szakmát választottál volna?

Ez nehéz kérdés, nem hiszem, hogy valaha is gondolkodtam volna ezen. Nekem ugye a bátyám dzsúdózott akkor már 8 éve, és én 8 éves kisgyerekként csöppentem bele ebbe a világba. Akkoriban készítettek is velünk egy kis újságcikket, amiben megkérdezték tőlünk, hogy mit akarunk elérni. Bennem már akkor az fogalmazódott meg, ami most is. Nem voltam nagyravágyó csak azt mondtam, hogy olimpiára szeretnék menni. Ez volt kitűzve célul és most már elég közelinek tűnt.

Mennyi időd jut a magánéletedre? A sporton kívül mi tölti ki a mindennapjaidat?

Hétköznap csak a sport, napi két edzés, valamikor három, ahol igyekszem a legjobbat kihozni magamból. A kettő közötti időt igazából a pihenő tölti ki, vagy amikor van egy kis dolga az embernek, akkor elmegy és megcsinálja, intézkedik.

Barátnő, mozi, ilyesmi?

A barátnő az keménydió, mert nyilván szeretne az ember minél több időt a párjával tölteni, és ez nálunk nagyon nehéz. Főleg versenyszezonban, amikor kemény edzőtáborok, felkészülések vannak egy-egy nagyobb versenyre, világbajnokságra. Ilyenkor van, hogy akár 4 hétig is folyamatosan utazunk. Csak hazahozzuk a „gurulóst” (bőrönd) lerakjuk, kis mosás, bőröndcsere, és már megyünk is tovább. Volt, hogy egész nyáron nem jutottunk ki a strandra. A világbajnokság is pont egy ilyen szempontból rossz időben van, augusztus végén. Ilyenkor június végén van egy két hét pihenő, akkor meg irány a magyar tenger, a Balaton.

Akkor jelenleg nincs is barátnőd?

Jelenleg nincs. Volt ugyan egy 8 hónapos kapcsolatom, aminek most lett vége. Nagyon nehéz összeegyeztetni a kettőt. Nem tudom, hogy mikor szánom rá magam egy újabb kapcsolatra.

A veled egy idős fiatalok élete ebben a korban még főleg a bulizásról szól. Sosem érezted, hogy mindez kimarad az életedből?

Mindig azt mondom, hogy aki nem tud ellazulni, az nem tud megfeszülni sem. Azért a sportoló is ember. Néha kell, hogy egy kicsit kiengedje a gőzt. Én azt gondolom, hogy mindenki megengedheti magának, hogy néha egy kicsit eleressze magát.

És jut erre elég időd?

Elég idő nem, de a hétvégéken általában kikapcsolódom egy kicsit.

Nem gondolod, hogy mindent egy lapra tettél fel, a sportra és ez mindent maga alá rendelt, olyan dolgokat is, amik később esetleg hiányozni fognak?

Nem gondolom, hogy hiányolnám. Nekem ez a sportolói élet, amióta benne vagyok, 15 éve, nagyon tetszik. Ennél jobbat nem is tudnék elképzelni magamnak. Most az utóbbi időben vannak ugyan gondok, de nagyon gördülékenyek a mindennapok. Meg van mindig a napi programom, hogy mit kell csinálnom, és tudom, hogy holnap mire számítsak. Nagyon flottul működik ez a dolog nekem.

Mikor lépett be a sport az életedbe? És miért pont a judo?

Nekem egyszerű volt a választás. Talán 8 éves koromba kezdtem el ezt a sportot, és ugye a Miki már dzsúdózott, én meg csak követtem.

Kit tekintesz példaképednek?

Sokat lehet kiemelni. Egy kisgyerek, aki betéved a terembe annak kezdetben az edzője a példaképe, nekem még szerintem a mai napig is az edzőm, Tamás a példaképem, és persze Miki is nagy hatással volt rám, de a külföldi dzsúdósokra is nagyon felnézek.

Van olyan ellenfeled, akivel várod a találkozást, vagy akitől félsz egy kicsit?

Nem. Meg van az a bizonyos versenyrutinja egy idő után az embernek, hogy már szinte bárki jöhet vele szembe, tudja a dolgát és igazából mindig kétesélyes a dolog. Vagy megveri, vagy nem. Én úgy érzem, hogy eljutottam arra a szintre, hogy halálos nyugodtsággal tudok fölmenni a szőnyegre, és nincs bennem félsz, hogy mi lesz. Régebben, fiatalabb koromban volt, hogy az edzőmnek akartam megfelelni, de most már sokkal inkább magamért küzdök a szőnyegen. Az ellenfelek, akikkel találkozom, velük már vagy edzőtáborban, vagy versenyen korábban már találkoztam. Nagyon kevés az ismeretlen arc. Talán azok a fiatalok, akik most jönnek föl, de igazából mindig cserélődik a mezőny.

Kipróbáltál valaha más sportágat a judón kívül?

Igen, birkózásban elindultam egy kisebb versenyen. Talán negyedik, ötödik lettem, de nekem mindig is a dzsúdó volt az igazi. És nem is akartam soha elmenni innen Ceglédről. Én akartam az lenni, aki itt edz, és ide is hozza az eredményeket, és szeretném a végén itt felakasztani majd a ruhát, amikor azt mondom, hogy visszavonulok, elég volt.

A bátyád sikerei után mennyire voltak veled szemben magasak az elvárások?

Nagyon sokat mentünk mi együtt. Mindig nagyon örülünk egymás sikerének. Én nem hiszem, hogy itt most egymással kellene versengenünk. Különösen, hogy más-más súlycsoportban vagyunk. Nincsen két egyforma ember sem, és a dzsúdó is olyan sport, hogy egyszer fenn, egyszer lenn. Nagyon kevés az olyan, amikor mindig a toppon tud lenni az ember. Van, hogy neki megy jobban, van, hogy nekem, bár ez utóbbi van kevesebbszer (mosolyog), mert azért ő már nagyon rutinos játékos. Az egyik legjobb 66 kg-os a világon. Én azt gondolom, hogy mindenki próbáljon a saját dolgával törődni és kihozni a legjobbat magából.

Melyik sikeredre vagy a legbüszkébb?

Többet is kiemelnék. Az U23-as Európa-bajnoki aranyérem tavaly Szarajevóból, az első felnőtt EB érmemet nyertem tavaly Bécsben, ahol a harmadik lettem, aztán felnőtt világbajnokságon voltam egyszer hetedik 2009-ben Rotterdamban. Erre azért is vagyok nagyon büszke, mert ott sikerült olyan ellenfeleket legyőznöm, akik azért nagyon nagy nevek a dzsúdó sportban, és én akkor még tényleg csak kis „csenevész” voltam. Ráadásul nem is sokkal előtte váltottam súlycsoportot. Akkor az egy jó érzés volt, hogy meg tudtam verni egy Európa- bajnoki érmest.

Van otthon egy büszkeségfalad, ahol az érmeidet tárolod?

Lent édesanyámnál van egy szoba, ahol az én és a testvéreim által szerzett régi érmeket gyűjtjük. Mikin és rajtam kívül még van egy másik bátyám, a Zoli, aki szintén dzsúdózik, András testvérem pedig birkózott régen, szóval volt mit gyűjteni. Van négy nagy szekrény, ami tele van kupával, úgyhogy lehet csemegézni. Az utóbbi évek érmei, amiket felnőtt versenyeken szereztem, azok pedig fent vannak nálunk.

Hallhattuk, hogy sajnos megfosztottak díjaktól. Melyek voltak ezek és mit éreztél, amikor elvették őket?

Amit elvettek az a Bakuban szerzett díjam. Ez egy masters kategóriában meghirdetett mesterek tornája, ahová a világranglista legjobb 16 versenyzőjét hívják meg, köztük engem is. Aztán Párizsban egy grandslam versenyen szerzett második eredményemet, ill. a Hungária Kupát vették el tőlem.
Még most sem fogtam fel igazán. Nyolc éves korom óta tudtam, hogy olimpiára szeretnék menni, arra készültem és most annyira elérhető távolságba került a cél. Szinte mondhatnám, hogy olyan 99 %-ba kint vagyok ezekkel az eredményekkel az olimpián. Innen már csak egy esetleges sérülés tarthatott volna vissza a kijutástól.

Tudtad, hogy győzelem esetén doppingvizsgálatot végeznek majd?

Igen, az első helyezetett mindig viszik, a második és a harmadik helyezettek között pedig sorsolnak. Bakuba, ahol harmadik lettem, ott engem húztak ki. A vizsgálatra el is mentem, aminek jóval később jött csak meg az eredménye. Párizsba nem kellett vizsgálatra mennem, majd a Hungária kupán automatikusan vittek.

Pontosan hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat?

Ahogy lejött az ember a szőnyegről, rögtön jönnek papírokat aláíratni. Onnantól kezdve pedig mindenhová követik az embert. Eredményhirdetés után azonnal irány az orvosi szoba, ahol általában 2-3 doktor felügyeli a dolgokat. A feladat igazából annyi, hogy egy kis tégelyt kell megtölteni. Már több ilyen vizsgálaton részt vettem, nem idegen tőlem a dolog.

Mit éreztél, amikor kiderült, hogy tiltott szert találtak a szervezetedben? Hogyan szereztél erről tudomást?

Akkor éppen Hungária Kupa után voltunk egy két héttel. Edzőtáborból hazatérve egy tévéműsorba voltunk hivatalosak, hazafelé pedig Miklós bátyámmal beugrottunk a Szövetségbe és ott mondták, hogy jött nekem egy lap, és azon láttam, hogy mivel is állok szemben. Gyakorlatilag ugyanolyan értetlenül álltunk a helyzet előtt, ahogy ma is. A tudatlanság őrli fel leginkább az embert. Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan került belém az a bizonyos szer, és mégis bennem van. Nagyon nehéz, mert mintha az életét vennék el az embernek.

Mit tudsz azokról a szerekről, amiket a szervezetedben találtak?

Ha 4 hónappal ezelőtt kérdezi ezt meg tőlem valaki, akkor valószínűleg csak néztem volna rá. Fogalmam sem volt, hogy mik ezek, vagy, hogy mire jók. A bakui mintámban találtak egyfajta steroidot, ezt a Stanozol, majd a Hungária kupán találtak még két fajta steroidot a Stanozolt és Mesterozont, majd végül találtak egy vízhajtót is a Furosemidet. Ezek közül egyik sem olyan szer, amit a dzsúdó sportba érdemes lenne használni. Igazából lehet az ember baromi erős, ha taktikája, rutinja nincs hozzá, semmire sem megy vele. Itt értelmetlen beszedni ilyeneket, amik ráadásul 30 éves szerek.

Látsz e arra esélyt, hogy kiderül az igazság?

Igen, azt gondolom, hogy van még esély. Megpróbálkozunk most egy 10 millió forintos nyomravezetői díjat összehozni, hogy ez is segítse a nyomozást. Ennek az összegnek a fele már rendelkezésünkre áll. A legutóbbi jótékonysági gálán körülbelül 800 ezer forint összeg gyűlt össze, amit most majd július 25-én hétfőn egy Mága Zoltán esttel igyekszünk kipótolni. Az előzővel ellentétben most több időnk is lesz megszervezni a dolgot, reméljük, hogy még jobban fog sikerülni. Most legutóbb három nap állt rendelkezésünkre, hogy mozgósítsuk a várost.

Tudsz e a tiédhez hasonló esetről?

Egy korábbi téli olimpián volt hasonló eset, ahol bár nem doppingvétség állt fent, de egy beismerő vallomással végül fény derült az igazságra. Ott két egymással rivális műkorcsolyázó vetélkedett egymással, bár egyikük klasszisokkal jobb volt a másiknál. Az egyik korcsolyázó barátja közreműködésével egy vasrúddal összeverette a társa térdét. A törött lábú sportoló lány még így is a második helyen végzett az olimpián, míg társa csak a hetedik, vagy nyolcadik lett. Évekig húzódott az ügy, míg végül kiderült az igazság.

Ha a te igazad kiderülne, akkor még részt vehetnél az olimpián?

Igen, akkor felmentenének.

Adott esetben egy ilyen ügy kerékbe tudja törni egy 23 éves fiatal, tehetséges sportoló pályafutását. Érzel magadban elég erőt ahhoz, hogy 28 évesen is részt vegyél egy olimpián?

Megint csak azt tudom mondani, hogy ilyen szempontból is nagyon nehéz a sport. Az eltiltás két évre szól, de könnyen lehet belőle akár három év is, ami idő alatt nem csak, hogy nem versenyezhetek, de szervezett edzéseken sem vehetek részt. Nem könnyű két év után úgy visszajönni, hogy tulajdonképpen majdhogynem megint az alapoktól kell elkezdeni mindent. Ez nagyon nehéz. Legalább fél, egy év mire az ember visszafejlődik. Meglátjuk, hogy, hogy sül el a dolog. Mindenesetre igen, én érzek magamban elég erőt, hogy egy akár két éves eltiltás esetén is vissza tudok jönni. Az edzőm azonban sajnos nem ennyire pozitív. Én tényleg abban reménykedem, hogy kiderül valami és tudok majd menni az olimpiára.

Mennyi idő van még arra, hogy kiderüljön?

Kb. egy év, 2012 augusztusában kezdődik az olimpia.
Az olimpia egy hatalmas élmény. Nekem volt szerencsém kint lenni Universiadén 2009-ben, ami egy főiskolások, egyetemisták számára rendezett világverseny. Az egy fantasztikus dolog. Több 10 ezer sportoló a világ minden részéről. Ugyanúgy felépített olimpiai faluval.

Hogyan viseled az a népszerűséget, amit adott ez neked?

Minden ember más. Én például nem szívesen látom magam viszont olyan nagy kereskedelmi csatornákon, ahová sajnos eredményei útján az ember nem kerülnek be. Most viszont a negatív hírrel azonnal felkapják az embert. Egy kicsit talán már bele is fáradtam ebbe és meg is untam ezt a folyamatos hírverést.
A másik dolog, hogy az olimpia nekem gyermekkori álmom. Most mégis előfordulhat, hogy mindez csak később valósulhat meg. 28 évesen azonban még kijuthatok az olimpiára és talán pont azzal tudom majd bebizonyítani az ártatlanságomat, hogy ott felállok a dobogóra, vagy szép eredményeket hozok haza. Adott esetben ez még talán lendületet is tud nekem adni az újrakezdéshez.
Az emberektől is rengeteg pozitív visszajelzést és bíztatást kapok, ezért is örülök, hogy ilyen kisvárosban élek. Nagyon sokan állnak most mögöttem. A mostani koncertre is 150-200 ember eljött úgy, hogy három nap alatt szerveztük le. Nagyon hálás vagyok nekik, és azoknak is, akik nap-mint nap mellettem állnak és támogatnak. Most hétfőn este is nagy szeretettel és nagyon jó programmal várunk mindenkit a ceglédi művelődési ház színháztermébe!

fotó: Kisfaludi István
szöveg: Balga Gábor