Hírek
2017. Április 28. 10:39, péntek | Helyi
Az idény utolsó hazai meccse jön
Győzelemmel zárná a hazai szezont a Ceglédi KK SE
A férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján játssza az idény utolsó hazai mérkőzést a Ceglédi KK SE. 28-án 18:00 órakor az Orosháza lép pályára vendégként a Gál József Sportcsarnokban. A Cegléd a 10. helyről várja 7. helyen álló ellenfelét, akik három pontnyi különbséggel érkeznek a CKK SE otthonába. A találkozó tétje mindkét fél számára a lehető legjobb helyezés elérése a tabella 7-12 helyei közül.
👨 Varga Péter pályaedző:
- A héten már bizakodóbban teltek az edzések, szinte az összes sérült be tudott kapcsolódni a munkába. Szépen javulnak, várhatóan többen visszatérnek és szerepet is kapnak majd pénteken. Jó hangulatban, de kemény munkával telt el ez a pár hét. Kielemeztük az Orosházát, tudjuk, hogy hol kell javulnunk, és ha a végjátékra a húzóemberek kis pihenő után frissek tudnak maradni, nagy esélyünk van győzelmet aratni. Mivel itthon ebben az idényben utoljára lépünk pályára, mindenképp győzni szeretnénk, ami nem lesz könnyű egyrészről a sérültek hosszú kihagyás után játszanak, másrészről az Orosháza nyerni szeretne, hogy hetedik helyen végezzen a bajnokságban. Mindent megteszünk, hogy szurkolóinkat kiszolgáljuk, és szépen búcsúzzunk.
Az ifjúsági csapatok 16:00 órakor lépnek pályára.
forrás: cegledisport.hu
fotó: Kisfaludi István - infocegléd fotóarchívum
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
