Hírek
2014. November 29. 12:07, szombat | Helyi
Az erkély megy, csak még azt nem tudni, hogy az eredeti, vagy a másolat
Rendkívüli testületi ülést tartottak a Városházán.
Rendkívüli testületi ülésen választották meg az ÖKOVÍZ Kft. új ügyvezetőjét Mérész Attila személyében, valamint visszavonták a Kossuth-erkély elszállítása kapcsán korábban megszavazott önkormányzati határozatot november 28-án.
November 27-én bejelentette lemondását és visszalépett a vezetői helyettesítéstől Fegyver Sándor, az ÖKOVÍZ Kft. júliusban kinevezett ügyvezetője, így most rendkívüli testületi ülésen kellett dönteni az ő utódlásáról.
„A feladatkör minél hatékonyabb elvégzése kapcsán találtunk egy megfelelő embert Mérész Attila személyében, aki szakmai élete során épp olyan válságban vagy átalakulás alatt levő cégek eddigi életét segítette, mint az ÖKOVÍZ Kft. Ezért úgy döntött a képviselő-testület a mai ülésén, hogy egy egyéves időtartamra megbízza őt a cég ügyvezetői feladataival.” – számolt be az ülés után Takáts László polgármester. Mint mondta: úgy véli, hogy ez idő alatt lejátszódik az a folyamat, ami a hulladékos ágazat kapcsán a kormányzati szándékok kitisztulásával megvalósulhat és év végéig el tudják azt is dönteni, hogy az ÖKOVÍZ Kft.-nek hogyan lesz tovább – „Személy szerint úgy gondolom, hogy Mérész Attila megfelelő erre a feladatra, hiszen szakmai referenciái mind azt mutatják, hogy válságban levő cégek esetében sokszor dolgozott és ért el sikereket.”
Az ülés másik napirendi pontjaként a Kossuth-erkély felajánlásáról szóló döntést vonta vissza a grémium, új döntés a következő, rendes testületi ülésen születhet majd. Az önkormányzat azóta egyébként felvette a kapcsolatot a Parlamenti Múzeummal, melynek eredményeként arról született megegyezés, hogy a Kossuth-erkélyről mindenképpen készül egy másolat
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
