Karrierje nem mondható mindennapinak: matematikai tehetsége tűnt fel először, s kevésen múlt, hogy nem informatikus lett belőle. Bár gyerekkorától kezdve zenélt, egyik hangszert sem érezte igazán sajátjának, a sikerhez az önmagában rejlő hangszert kellett megtalálnia. A Rádió Orient stúdiójában Harcsa Veronika mesélt Japánból induló karrierjéről, napi küzdelmekről és örömökről – de családról, harmóniáról, az önbizalom megtalálásáról is.

„Szeretettel, bizalommal teljes környezetben nőttem fel”- vallja Harcsa Veronika. Ennek ellenére nem nevezte könnyűnek a gyermekkorát: régóta várt gyermek volt, jó képességekkel, ugyanakkor sok elvárás nehezedett rá, aminek meg kellett felelni. „Már az óvodában számolni és olvasni tanítottak”- emlékszik vissza – „később pedig jött a zeneiskola, a néptánc, a különböző nyelvek és szakkörök. Mivel jól ment az iskola, egyre több feladatot kaptam.”

Hamar kiderült tehetsége a reál tárgyakhoz. A Fazekas Gimnázium matematika tagozatára járt, majd a Műszaki Egyetem informatika karára. „A zene mindig is része volt az életemnek”,- veti közbe. Bár a szülei nem tanultak hangszeren, mindig szólt valamilyen zene az otthonukban délutánonként - akár a Pillangó kisasszony, vagy gregorián lemezek. Gyerekkorától kezdve taníttatták zongorán majd szaxofonon, azonban egyik hangszert sem érezte igazán magáénak. „Meg kellett találnom a saját hangszeremet - és ez az énekhangom volt”- vallja Harcsa Veronika. Az éneklés feloldotta benne a színpadtól való félelmet, a szereplés miatti görcsöket, s érzelmeit ebben a formában át tudta adni hallgatóságának is.

Az informatika helyett tehát az éneklést választotta - a megtalált hivatás azonban nem feltétlenül jelent létbiztonságot. „Folyamatosan dolgoznom kell, hogy helyem maradjon a pályán, hogy érdekes legyek a hallgatók számára, és újat tudjak mondani nekik.” Első lemezét Speak Low címmel még feldolgozásokkal, jazz-sztenderdekkel vette fel. „Nem értettem hozzá, hogyan kell összerakni egy lemezt: csak bementünk a stúdióba és felvettük.”

Bár a CD-t demóanyagnak szánta, a honlapján keresztül rátalált egy japán terjesztő, és megvásárolt tőle pár száz darabot, az először postázott lemezek pedig két hét alatt elfogytak. Japánban a Tower Records vokális jazz eladási listáját vezette, amire mind a szigetország kiadói, mind a magyar közönség felfigyelt. „A hír bekerült az MTI-hez, erre sokan felkapták a fejüket itthon is”: Harcsa Veronikának a japán sikerek hozták meg a magyarországi közönség figyelmét és elismerését.

A jazz műfajához, hajlékonyságához az angol könnyű alakíthatósága illik a legjobban. Mivel a jazz-irodalom java része angol, eddigi lemezei is angol nyelvűek voltak, de egyre inkább felmerült az az igény, hogy magyarul is énekeljen. Így született meg a Lámpafény című lemez, ami 20. századi magyar költők verseit tartalmazza. Jelenleg két formációban is koncertezik: Gyémánt Bálinttal gitár-ének formációban, és továbbra is sikeresek a négytagú Bin-Jip zenekar fellépései.

A strukturált, matematikai gondolkodásmód sokat segíti a szervezésben: zenekarvezetőként is helyt kell állnia, vezetnie a próbákat, a különböző projekteket, készülni a fellépésekre, gyakorolni, kézben tartani a lemezek felvételének feladatait. Ebben az évben az iskolapadba is visszaült: Brüsszelben tanul jazz-szakon, a két ország között kell ingáznia.

„A koncert alkalom arra, hogy a hallgatóságban egy pillanatnyi csend születhessen.” Míg a zenekar számára napi rutin, a nézőnek különleges, egyedi alkalom egy-egy koncert, amikor kikapcsolódhat, az előadás ideje alatt elfelejtheti a gondjait, a munkáját. Bár a csend inspiráló tud lenni, a dalok éppen ellenkezőleg, nem a csendből, hanem az élet eseményeiből, intenzitásából születnek. „Mindkét pólusra szükség van a harmóniához” - vallja az énekesnő.