A vértanúi áldozat nem volt hiábavaló. Október hatodikával mi magyarok is hozzájárultunk ahhoz, hogy a tisztesség is ott lehessen a népek jövőjének alakításában - mondta Dr. Csáky András polgármester az aradi vértanúk emlékére tartott megemlékezésen pénteken. Idén a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda diákjai adtak műsort, amit hagyományos koszorúzás követett a 144. Kossuth Lajos cserkészcsapat közreműködésével.

(Fotó: Kisfaludi István) További fotók lentebb a kapcsolódó galériában.

Dr. Csáky András polgármester beszéde:

A VÉRTANÚI ÁLDOZAT NEM VOLT HIÁBAVALÓ

Tisztelt Emlékező Közösség! Hölgyeim és Uraim!

Egy 174 éve történt tragédiának mindmáig nem múlik el fölülünk a szomorúsága. A tizenhárom aradi vértanú golyó- és kötél általi kivégzése, Batthyány Lajos, az első magyar felelős miniszterelnök golyó általi halála Pesten, nem csupán a magyar szabadságharc leverését, a győztesek diadalmát jelentette, hanem a győztesek örömittas bosszúját, egy nemzet örökös elrettentését a szabadságvágytól. Az ilyen győztesek nullára írják le magukat az erkölcs világában. De ez végképp nem érdekli őket. Maga az erkölcs sem. Pedig a bosszú a legmélyebb aljassága egy győztes hatalomnak.

Az október hatodikai vértanúsággal egy egész nemzetet akartak megsemmisíteni. Erdéllyel együtt. A magyarság a március tizenötödikei forradalomtól joggal érezte magát európai nemzetnek. Ellenségei ezt az öntudatra ébredt nemzetet akarták kitörölni a történelemből.A megvalósítást a kegyetlenségéről hírhedt bresciai hiénára Haynau tábornokra bízták. Ez az ámokfutó félretolta a jogot, az emberi méltóságot, a népakaratot és a valódi népérdeket. Milyen ismerős ez! Paravánnak szánt tárgyalások. Az ítélet azonos a vádirattal. Védelem nincs, illetve ugyanaz a védő és a vádló. Mindig így tesznek azok, akik féktelen önhittségig aljasulnak. Nem azonnali a nemzet érzékelőrendszerének felébredése, de hogy előbb-utóbb működésbe lép, arra az elmúlt 174 év a bizonyíték.

Tisztelt emlékezők!

Október hatodika ennek a felismerése által vált örök kísérőnkké. Érzékenységünk mindmáig odaköthető. Ezen a napon arra gondolunk vissza, kik is voltak, akik tönkrezúzták a magyarság legszebb álmát, és kik nem elégedtek meg a győzelemmel, a jogilag megalapozott számonkéréssel, kik azok, akik fensőséges cinizmussal a nemzet lelkét is megcélozták. Azt hitték, ők a nagy rendezők. Övék a színpad. Gőgjükben észre sem vették, hogy hősök, becsületes emberek, a legkiválóbb katonák, szerető férjek és családapák a bosszújuk áldozatai. Annyit láttak maguk előtt, hogy ezeket emberi méltóságuktól megfosztva kell elpusztítaniuk. Csakhogy már a kivégzésekkor kiderült, mi a különbség ember és hiéna között. Nem biztos, hogy mára mindent megtanultunk, amit lehetett és kellett volna. Magyarországon olykor lápitűzként izzik az idegengyűlölet. Mintha már elfelejtettük volna, hogy a tizenhárom aradi vértanúból kilenc nem volt magyar. Aulich Lajos, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Schweidel József német, Pöltenberg Ernő osztrák, Damjanich János szerb, Knézich Károly horvát, Kiss Ernő és Lázár Vilmos magyarországi örmény.

Belepirulhatunk mai magyarságunkba, ha újra olvassuk a kivégzőhelyen mondott utolsó szavaikat. Szemben a puskacső vagy hát mögött a bitó. Összeomlás helyett a német Aulich Lajos búcsúja így szólt: "Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik ezt a szolgálatot." Az örmény Kiss Ernő a halál előtti pillanatban értünk szóló aggodalmát kiáltja: "Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e?" A német Schweidel Józsefet világösszefüggések nyomasztják. Utolsó szavai így szóltak: "A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár"

Tisztelt Megjelentek!

Természetesen vita van mindenről, ami azon a zaklatott napon történt. Többek között arról is, hogy egyáltalán hangzott-e el valami a halál előtti pillanatokban, és főképpen elhangozhattak-e szépen kikerekített mondatok. Magam úgy vagyok vele, hogy ha fennkölt legendákról van szó csupán, akkor sem lehet véletlen, hogy ez a magasztosság ezekhez a kivégzésekhez, a bosszúállás orgiájához kapcsolódik. Sok minden történt akkor, és vannak konkrétumok, amelyek nagyon is konkrétumnak látszanak. Például Kiss Ernő esetében az, hogy amikor az első lövés idézőjelben csak a vállába fúródott, saját maga vezényelt újra tüzet a tanácstalan kivégzőosztagnak. Ezután a halálos ítéletet közvetlen közelről hajtották rajta végre. Batthyány Lajos miniszterelnök felesége Pesten levélbontó kést csempészett be a férjéhez, hogy az öngyilkosságot kísérelhessen meg. Batthyány meg is sebesítette magát. Nyilvánvalóvá vált, hogy az akasztás kivihetetlen, de a kivégzést semmiképp sem akarták elhalasztani. Az ítéletet sebtiben golyó általira változtatták. Az elítéltet, aki tántorgott a súlyos vérveszteségtől, ketten kísérték. A kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett és azt erőltette ki magából: "Éljen a haza! Rajta, vadászok!"

Abban sem vagyunk teljesen biztosak, hogy Aradon kit végeztek ki utoljára. A közemlékezetben az maradt meg, hogy a legnagyobb haynaui gyűlölet Damjanich János kivételes tekintélye ellen összpontosult. Haynau ezért úgy döntött, hogy a büntetését tetézve végig kell néznie társai kivégzését. Azonban rájött, hogy ezzel növeli Damjanich fontosságát. Utolsóból így lett utolsó előtti. Helyét Vécsey Károly foglalta el. Végig úgy folyt a menet, hogy a vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, de Vécseynek már nem volt kitől búcsúznia, ezért a hagyomány szerint Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta a kezét.

Nehéz nekem megállapítanom, hogy ezekben a történetekben hol van a valóság és a legenda határa. Az utóbbi történetet mindenesetre Sulyánszky Euszták minorita szerzetes, az aradi vértanúk gyóntatója és a kivégzések egyik szemtanúja elbeszéléséből ismerhettük meg. A visszaemlékezések közül még egyet had említsek. Mikor a tábornokok a kivégzés hajnalán a várudvaron gyülekeztek, az osztrák Pöltenberg így szólt társaihoz: "Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!"

Tisztelt Emlékezők!

Ez az, ami akkor is felemelő, ha néha legendákba fordul. Ellenben a politika mocska, a hatalomvágy, a mindenki felett való uralkodás mámora történeti hűséggel elmondva is undorító. Haynau, a császári fővezér 1849. augusztus 18-án levélben számolt be szándékairól Radetzky tábornagynak. Ezt írta:"...a lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden császári - királyi tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogok lövetni, gyökeresen irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet és békességet egy évszázadra biztosítani."

Így is lett. Legalábbis ami az esztelen megtorlást illeti. De hogy mi a gaz és mi az évszázadra kijelölhető rend és békesség, arról a józanabb világ nem Haynau hiénasága alapján döntött. Máig sem. A vértanúi áldozat nem volt hiábavaló. Október hatodikával mi magyarok is hozzájárultunk ahhoz, hogy a tisztesség is ott lehessen a népek jövőjének alakításában. A történelem arra tanít, hogy pórul jár, aki ezt elfelejti.

Hölgyeim és Uraim! Köszönöm, hogy meghallgattak.