Hírek
2011. Január 15. 09:23, szombat |
Helyi önkormányzati
Forrás: Club TV
Átfogó látogatás az Ugyerben
A decemberi ellenőrzést első ellenőrzést követően az idén januárban is a jegyzői gyámhivatal, a rendőrök és polgárőrök újra meglátogatták az ugyeri dűlőkben lakókat. A megfigyelés cél az volt, hogy az itt élő emberek figyelmét
Fésűs Ferenc képviselő (Fidesz) a mai ugyeri látogatásunk egy hosszú távú program második állomása volt, látogatásunk elsőszámú célja az iskolaköteles gyerekek ellenőrzése volt, melynek során meggyőződtünk, vajon látogatják-e az iskolát vagy igazoltan tartózkodnak otthon. A másik oka az ellenőrzésnek az volt, hogy lássuk, az iskolaköteles korúak megfelelő körülmények között laknak-e, van-e fűtés, világítás, kielégítő táplálkozás. A látogatások alkalmával úgy tapasztaltam, hogy az első megjelenésünk (2010 decembere) olyan pressziót jelentett, amely pozitív irányú elmozdulást eredményezett. Véleményem szerint az ok az, hogy ezek emberek többségében tisztelik a törvényt és annak képviselőit. Megjelenésünket nem veszik zaklatásnak. Az itt élő lakosok többsége cigány, de ezen belül is nagy az eltérés. Egyik véglet a bűnözésből élők, másik véglet, mint ahogy kísérő polgárőrünk elmondta, a cigány szomszédja az első, ha meglátja az ő csirkéjét elbóklászni, figyelmeztet, Sanyi bá’ jöjjön. A törzsgyökeres ugyeriek vallják, hogy a dolgos emberek látják kárát annak, hogy a többségében bevándorlók nem hajlandók semmilyen munkát végezni. A család nagy, élni kell, a többit ki lehet találni. Nagy probléma, hogy a Nyírség és a ceglédi Ugyer között nagy és követhetetlen a vándorlás. Ez a rendőrségnek is nagy kihívás. Képviselőként remélem, egyszer, talán egy-két évtized is kell hozzá, újra Cegléd gyöngyszeme lesz Ugyer, ahol a mezőgazdasági termelők jól élnek a városban lakók hasznára. A megoldást segítené, ha azt a néhány családot, amely köztudottan bűnözésből él, sikerülne megfékezni. Arra kérem az ugyeri lakosokat, bízzanak a testületben és bennem is, aki önöket képviseli az önkormányzatban, mert mindent megteszünk, hogy visszatérjenek a korábbi nyugodt idők. Az élethez és a vagyonhoz való biztonság mindenki számára alapvető jog, ennek biztosítása Cegléd város vezetésének feladata és mi ezen vagyunk.
Hegedűs Ágota alpolgármester: Az Ugyerben jelenlévő problémák megoldásának alapja a ceglédi rendőrség és a város önkormányzata között létrejövő közbiztonsági koncepció elkészítése. Civilként soha nem jártam Ugyerben, de hallottam az ott lévő áldatlan állapotokról és a város vezetésétől hathatós intézkedést vártam, ez nem történt meg. Nem szeretem, ha csak beszélünk valamiről, ezért személyesen akartam látni az ott kialakult helyzetet, s ennek ismeretében meghatározni azt, amit kell és lehet tenni. A decemberi első látogatáskor sokkolt az a helyzet, amit tapasztaltam. Pedagógusként tragikusnak láttam a gyerekek helyzetét. A szülők nem teremtik meg azokat az alapvető körülményeket, amelyek a gyermekneveléshez szükségesek. Az anyák nem töltik be a szerepüket. Elegendő élelem híján, koszban, piszokban élnek gyermekeik. Kértük a szülőket, felnőtteket, tegyék meg, ami a kötelességük és megígértük, gyakran foguk látogatni, ellenőrizni őket. Most második látogatásunk alkalmával már felfedeztük az elmozdulás nyomait. Volt olyan ház, amelyben a szegénység nem párosult a hanyagsággal. Pozitív az is, hogy ahol otthon voltak, beinvitáltak minket és előzékenyen viselkedtek.
Fésűs Ferenc képviselőtársamhoz hasonlóan a bűnözés megfékezését tartom legfontosabb feladatomnak. Jogi úton biztosítani kell az Ugyerben lakó polgárok biztonságát és nyugalmát. Reméljük, a valamikori gyönyörű portákra újra visszatérnek tulajdonosai és nem hagyjuk, hogy az arra érdemtelenek uralkodjanak Cegléd korábbi éléskamrája felett. Egybehangzóan állítjuk, hogy kiutat a törvény szigorú betartása, a munkahelyek és életcél megteremtése jelenthet. Erre vannak civil kezdeményezések, amelyek a város vezetésével együtt garancia lehet az előrelépéshez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
