Hírek
2016. Április 04. 13:47, hétfő | Helyi
Átadták a felújított Mezgázt
Átadták a Török János Iskola megújult épületét. A mezőgazdasági és egészségügyi szakképző intézmény hőszigetelő burkolatot kapott és kicserélték a nyílászárókat is.

A beruházás - amelyet az unió is támogatott - mintegy 150 millióba került. Az energetikai korszerűsítéssel az iskola évente mintegy 8 millió forintot tud spórolni. Az ünnepélyes átadáson a földművelésügyi miniszter is beszédet mondott.
Tavaly ősszel kezdődött az iskola felújítása. Az impozáns épület nem csak vidám, sárga színt kapott, hanem 18 centiméteres hőszigetelést is, valamint kicserélték az ajtókat, ablakokat. A beruházás a főépület mellett a garázst, valamint a büfének használt kis barakképületet is érintette. Az ünnepélyes átadáson az intézményt fenntartó minisztérium vezetője is köszönetet mondott. "Egy 21. századi színvonalú, a magyar gazdaságot, mezőgazdaságot erősítő és a gyermekek számára is megélhetést biztosító szakmákat adó agrárszakképzésre van szükségünk." - kezdte beszédét Fazekas Sándor.

A miniszter úgy folytatta: kötelességünk megőrizni az őseink által ránk hagyott földműves hagyományokat. A Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola energetikai korszerűsítése 150 millió forintba került. A forrás jelentős hányadát az unió állta. Az intézmény évente 8 milliót tud spórolni a megtakarított energián. Ennek az összegnek pedig jó helye lesz - mondta a miniszter. "Tudja emelni a képzéshez szükséges technikai hátteret, tudja biztosítani azt hogy a gyermekek, a diákok számára olyan programok legyenek amelyek mind szakmailag, mind a közösségépítés szempontjából is hasznosak és üdvösek."
A ceglédieknek különleges kapcsolatuk van a földdel. Nem használják, hanem művelik - ezt már a város polgármestere, Takáts László mondta ünnepi beszédében. "Mi tudjuk, hogy a föld kenyeret ad, a szó átvitt és közelebbi értelmében is. Ahhoz hogy ez így maradjon színvonalas oktatásra van szükség. Hiszen csak azok tudják megfelelően működtetni a gazdaságokat, akik tisztában vannak a szakma alapvető fogásaival." - fogalmazott Takáts László.
Az átadáson a térség országgyűlési képviselője a mezőgazdaság uniós fejlesztési lehetőségeiről beszélt. Földi László azt mondta: szükség van a feldolgozóüzemekre. "Ez az, ami hiányzik ebből a térségből. Mind a gyümölcsfeldolgozásban, mind az állati eredetű termékek feldolgozásában hiányzik. Bízom benne, hogy a mostani uniós ciklusban sikerül összefogni gazdáknak és más szereplőknek, és sikerül megoldani azokat az égető problémákat, amelyek a feldolgozással kapcsolatosak." - szólt Földi László.

A mezőgazdasági képzés 60 éve indult el Cegléden, az iskola mostani fejlesztése mérföldkő és erőt ad a jövőbeli célok megvalósításához is - mondta az intézmény megbízott vezetője. "Hálásak vagyunk a megújult és korszerű iskola külsőért, de van még teendőnk. Kívánom kedves vendégeinknek, kollégáimnak, hogy közös összefogással legyünk még részesei a jövőben hasonló ünnepségeknek intézményünk falai között." - mondta Bácskai József.
Az ünnepélyes átadást szimbolizáló nemzetiszín szalag átvágása után a vendégek megnézhették a felújított épületet.

fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról












