Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2018. Október 11. 15:26, csütörtök | Helyi

Apja szerint nem erőszakolták meg a 4 éves ceglédi kislányt, hanem baleset érte

Apja szerint nem erőszakolták meg a 4 éves ceglédi kislányt, hanem baleset érte

Bár a rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoz a Cegléden történt állítólagosan megrontott négyéves kislány ügyében, a gyermek apja szerint senki nem nyúlt egy ujjal sem a kislányhoz – írta a Bors. A lapnak nyilatkozott a családfő:

"Nagyon megvisel minket az egész helyzet, de próbáljuk magunkat túltenni rajta valahogy."

– mondta Lucian P., aki kizártnak tartja, hogy megerőszakolták a lányát, akit egy percre sem hagytak magára.

A nyolc éve Cegléden dolgozó férfi és családja számára munkaadója biztosít szállást, ahol feleségével együtt nevelik a négy- és alig egyéves kislányukat, már mindketten itt születtek. A négyéves kislány óvodába jár. Velük él az anyuka testvére is, és jelenleg a kislányok nagyapja is itt tartózkodott.

A férfi egyik munkatársa a lapnak azt mondta a történtekről: éppen az udvaron dolgoztak, amikor egy rossz mozdulat következtében feldőlt egy ötszáz kilós súly, ami a szerencsétlen kislány lábára esett.

Úgy tudni, a kislányt már kétszer megműtötték, a kisebbik lányt pedig a gyámhatóság veszélyeztetés miatt már el is vette a pártól. DNS-t vettek az egész családtól, az apától is. A rendőrség teljes hírzárlat mellett nyomoz. A hírek szerint hazugságvizsgálót is alkalmaznak.

Az esetről egyébként a TV2 számolt be. A hírműsor értesülései szerint a kislányt sokkos állapotban vitték hétvégén az orvoshoz a szülei. A kórházban vált bizonyossá, hogy a 4 éves kislányt szexuálisan bántalmazták, megerőszakolták. A rendőrség egyelőre senkit nem gyanúsított vagy vett őrizetbe a történtek miatt.

Kiemelik a családból a megerőszakolt 4 éves ceglédi kislányt és testvérét
Szörnyű családi tragédia előzte meg az erőszakot. A kislány még mindig kórházban van.

Forrás: www.24.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.