Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2016. Szeptember 15. 14:45, csütörtök | Helyi

Álomkezdés után fájdalmas befejezés

Álomkezdés után fájdalmas befejezés

Ezúttal nem sikerült a Ceglédi VSE labdarúgó bravúr a Nyíregyháza ellen

Nehéz lenne jobban kezdeni egy mérkőzést, mint ahogy azt a csapat a legutóbbi mérkőzésen tette, a második percben már vezettünk a sérülésből vissza térő Asztalos góljával. Majd egy-egy veszélyesebb lehetőség után a 10 percben Albert Ádám ívelt be egy szögletet, a labda lepattant és a kavarodás után Nánási kotorta a labdát a kapuba. Tíz percnyi játék után két góllal vezettünk, álom kezdés.

Az egész mérkőzésről elmondható, hogy a Szpari sokkal többet birtokolta a labdát, csapatunk csak ellentámadásokból tudott veszélyeztetni, azt viszont az első félidőben kimagaslóan tette. Sajnos a folyamatos vendég labdabirtoklásnak meglett az eredménye és már a 14. percben szépíteni tudtak Rezes révén. Folytatódott a magas nyíregyházi labdabirtoklás a gól után is, de látszott a csapaton, hogy nem remegtek meg a lábak a gyors szépítés után. Pozsár és Asztalos révén veszélyes ellentámadásokat tudtunk vezetni, amikből végül sajnos kapura lövés nem lett.

Az első félidőben igazán egyik csapat sem lehetett elégedett a játékvezetők ténykedésével, aminek köszönhetően volt is rugdosódás mindkét részről. A sporttárs megítélésén nem javított, amikor egy tiszta büntetőt nem fújt be a Tóth Milán elleni szabálytalanság után. Majd ezt tetőzte, amikor a 45.percben szintén egy szabálytalanság után büntetőt ítélt, majd visszavonta azt a partjelző intésére. Tévesen…

Albert Ádám viszont igazságot szolgáltatott és az első félidő hosszabbításában megszerezte a csapat harmadik gólját. Három egyes eredménnyel mehettünk tehát a szünetre.

A második félidő sajnos komoly változásokat hozott (nem a labdabirtoklásban), már a 49. percben szépíteni tudott a vendégcsapat, majd a 68. percben egyenlíteni is. Onnantól mintha megtört volna a csapat, de inkább elfáradt mentálisan, ami talán annak köszönhető, hogy folyamatosan kergettük az ellenfélnél lévő labdát. A fáradtságból pedig pontatlanságok, figyelmetlenségek következtek, aminek a következménye lett, hogy még további két gólt kaptunk a második játékrészben, amit összességében 4:0 arányban veszítettünk el. A végeredmény tehát 3:5, ezzel a csapat a 16. helyre csúszott vissza.

Javítani vasárnap Dorogon (kell) lehet.

Kőházi Ádám

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.