Hírek
2014. Október 17. 13:16, péntek |
Helyi
Forrás: Police
Albertirsa mellett tartották fogva az elrabolt férfit
Több mint egy hónapig tartott fogva egy Bécsből elrabolt osztrák férfit egy háromtagú magyar banda egy Albertirsa melletti tanyán.
Személyi szabadság megsértése miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 32 éves balatonalmádi férfi, egy 41 éves budapesti nő és egy 47 éves román férfi ellen, akik a gyanú szerint injekcióval elkábítottak egy férfit Bécsben, Magyarországra hozták, és több mint egy hónapig fogva tartották – közölte csütörtökön a rendőrség.
A gyanú szerint 2014 májusában G. Angéla és a román férfi azzal keresték meg balatonalmádi társukat, Sz. József Károlyt, hogy segítsen megfigyelni egy osztrák-magyar kettős állampolgárt Bécsben, hogy később elkábítsák és Magyarországra hozzák. A két férfi többször utazott Bécsbe, hogy feltérképezzék a sértett mindennapjait tervük biztonságos végrehajtása érdekében.
A gyanúsítottak 2014. augusztus 3-án megjelentek a sértett lakása előtt, majd amikor megérkezett, követték a ház liftjéig, ott egyikük megragadta, majd társa egy kábító hatású anyagot fecskendezett bele. Gépkocsijukhoz vitték, egy erre a célra kialakított helyre fektették, és egy Albertirsa melletti erdei tanyára szállították, és ott tartották fogva október 1-jéig – értesült a pontos helyszínről az RTL Híradója.
A férfi eltűnéséről augusztus 7-én testvére tett bejelentést az osztrák hatóságnál, ennek alapján elrendelték a körözését.
A sértettet Sz. József őrizte, G. Angéla és a román férfi telefonon folyamatosan utasításokat adott neki azért, hogy a sértettet megtörje, és a pénzét megszerezzék. A 32 éves férfi válogatott módszerekkel arra bírta rá a sértettet, hogy a különböző bankokban elhelyezett vagyonának megszerzéséhez szükséges iratokat aláírja.
A megbízásokat minden esetben egy nő nevére állították ki. G. Angéla a külsejét megváltoztatva, parókában jelent meg a bankfiókokban, és így jutott hozzá a sértett vagyonának egy részéhez. A férfit október 1-jén G. Angéla családjának alsóörsi nyaralójába vitték, ott újabb egy hetet töltött el.
A két gyanúsított férfi egy héttel ezelőtt visszavitte a sértettet Ausztriába, egy autópálya-kihajtó melletti bokros részen kitették a kocsiból és magára hagyták. A hegyeshalmi határátkelőhelytől nem messze három nappal később az osztrák rendőrök találtak rá a zavart és megviselt férfira.
A BRFK felderítő főosztályának munkatársai Sz. József Károlyt múlt szombaton Peremarton gyártelepen, két társát vasárnap a fővárosban fogták el és vették őrizetbe.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
