Hírek
2013. Május 22. 08:57, szerda |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Aki legyőzte Mikko Salo-t
Kovács Lacee személyében új CrossFit bajnokot avatott Európa.
Újabb ceglédi vitte hírül és öregbítette városunk hírnevét sikerével. Most a hétvégi Európa-bajnokságról friss élményekkel, és nem utolsósorban csillogó aranyéremmel hazatért Kovács Lacee-val beszélgettünk.
Május 17-19 között rendezték meg a CrossFit Games európai döntőjét, melyen a 26 éves ceglédi sportoló Kovács László (Lacee), vagy, ahogy többe ismerik Lackás is indult. A Dánia fővárosában, Koppenhágában megrendezett döntő igazi csemegéül szolgált a hazai és külföldi sportrajongók számára, hiszen több, a sportágban nagyra tartott név is fémjelezte a versenyt.
Az erős judo gyökerekkel rendelkező sportoló az itthon még kevésbé elterjedt sportággal, a crossfit-tel még 2007 elején a 300 című film kapcsán ismerkedett meg. A külföldön viszonylag gyorsan fejlődő és sokrétű mozgásformában Lacee hamar megtalálta önmagát és „saját szakállára” próbálgatta határait, később pedig egyre több követőre, sportbarátra talált. A speciális és nagy eszközigénnyel rendelkező sportágat két éve már saját edzőtermében űzi többedmagával.
A crossfit itthon még igen csak „gyerekcipőben” jár – mondta el kérdésünkre Lacee. Az Amerikából induló sportágnak az USA-ban és a skandináv országokban számos „hódolója” van, ott szinte minden sarkon van egy crossfit terem. Ezzel szemben Magyarországon összesen 4 db hivatalos crossfit terem működik, ami ugye nem mondható túlságosan soknak. Kevesen ismerik, nincs megfelelő hely az edzésekre, de remélem, hogy ennek a sikernek is köszönhetően majd egyre többen kapnak kedvet hozzá, és egyre többen fognak majd tudni foglalkozni az induló versenyzőkkel, sportolókkal.
Mesélj kicsit a versenyről!
A versenyről azt kell tudni, hogy ez egy három napos viadal volt, hét versenyszámmal. Pl. elemelés 3 körben: 143 kg-mal, közben dobozokra felugrani 76 cm magasra, 4x100-as gyakorlatok: 100 db wallball – guggolásból feldobni és elkapni egy 9 kg-os medicinlabdát, 100 db húzódzkodás mellkasig, 100 db egylábas guggolás, és 100 db egykezes szakítás 32 kg kézi súlyzóval

fotó:CrossFit Games – Europe Regional Facebook oldala
Itthon elég sokan esélyesnek tartottak, te mennyire voltál biztos magadban?
Amikor kiutaztam, mindenféleképpen érmet vártam magamtól, a színe az nem számított, csak az, hogy dobogós helyezést érjek el. A versenyről azt kell tudni, hogy ide a legjobb 48 versenyző jut be a döntőbe, ahonnan a legjobb három kerülhet ki a világbajnokságra. Reálisan a második helyre saccoltam magam, a második versenynap után azonban már éreztem, hogy meglehet az érem, de az első helyben nem voltam biztos. Az utolsó előtti feladatnál azonban már 10 pont előnyöm volt, ami igazából már csak egy taktikai menet volt, itt már nem volt kérdés a helyezésem.
|
|
|
A több napos megmérettetésen Lacee legnagyobb példaképét, a 2009-es világbajnok Mikko Salo-t utasította maga mögé, ami hihetetlen eredménynek számít. Talán úgy tudom ezt leginkább jellemezni, mint ha egy bokszoló megverné Mike Tyson-t – mesélte Lacee

fotó: CrossFit Games – Europe Regional Facebook oldala
Bajnoki címével Lacee kvalifikálta magát a július végi Crossfit Games-re, az Amerikában rendezendő világbajnokságra, ahol a legjobbakkal mérettetheti majd meg magát. Tehát elsősorban most erre készül, illetve jövőre is szeretne mindenképpen ott leni az európai döntőben, hogy megvédje bajnoki címét.
Sok sikert kívánunk neki!
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 18. 11:06, csütörtök | Helyi
A gimnázium történetét mutatja be a tárlat
2025. Szeptember 17. 15:53, szerda | Helyi
Közútkezelői tájékoztatás - Kossuth toborzó ünnepély és huszárfesztivál
2025. Szeptember 09. 12:16, kedd | Helyi
”Az én hazám az égig ér”
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.








