Hírek
2015. Április 15. 14:15, szerda |
Helyi
Forrás: Police
Ágyukból ugrasztottak ki három férfit a ceglédi rendőrök
Utazó bűnözők kerültek rendőrkézre
Ágyukból ugrasztottak ki három férfit a ceglédi zsaruk Kecskeméten. Azzal gyanúsítják őket, hogy utazó bűnözőként az albertirsai temetőnél feltörtek egy személyautót, és elvittek belőle egy táskát.
Az albertirsai temető előtt parkoló gépkocsit a tulajdonosa március 9-én kora délután csupán rövid időre hagyta őrizetlenül, amíg a sírkertben volt. Távollétét kihasználva az elkövetők betörték autója egyik ablakát, és elvitték a táskáját a személyes okmányaival, mobiltelefonjával és pénzével. A sértett feljelentést tett a Ceglédi Rendőrkapitányságon.

– Beszereztük és elemeztük a temetőhöz közeli térfigyelő kamerák felvételeit – mondta Ámán András alezredes, a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. – Megállapítottuk, a tettesek egy szürke Daewooval közlekedtek, és azonosítottuk a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással megalapozottan gyanúsítható férfiakat.

A ceglédi nyomozók Dávid László őrnagy, bűnüldözési alosztályvezető irányításával, a kecskeméti zsaruk bevonásával szervezett akcióban március 18-án 5 óra 15 perckor kecskeméti otthonukban elfogták P. József Istvánt (36) és P. Istvánt (40), majd 5 óra 35 perckor K. Károly Pálnak (34) is bilincs került a csuklójára. Mindhárom férfit előállították a ceglédi kapitányságra, lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. Kihallgatták őket, szabadlábon védekeznek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
