Hírek
2012. December 17. 14:23, hétfő |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Advent III.
Advent harmadik vasárnapja.
A karácsonyt váró adventi hangversenysorozat harmadik előadását az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási intézmény tanári kara adta.
Hamisítatlan karácsonyi hangulat és díszes karácsonyfa várta a karácsonyt váró adventi hangversenysorozat harmadik előadására érkezőket. A vendégeket a zeneiskola igazgatója köszöntötte. A műsort a zeneiskola tanári kara szolgáltatta, akik színvonalas előadásukkal valódi ünnepi hangulatot ébresztettek minden résztvevőben.
![]() |
![]() |
A kórust Soltészné Lédeczi Judit, a Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának vezetője irányította.
A soron következő utolsó előadásra december 22-én szombaton kerül majd sor a Szent Katolikus Plébánia Templomban, ahol a Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának előadása zárja majd az adventi hangversenysorozatot.

A műsor során a zeneiskola növendékeinek karácsonyi műsora szórakoztatta a közönséget, majd Hegedűs Ágota alpolgármester asszony meggyújtotta a színpadon elhelyezett adventi koszorú harmadik gyertyáját.

Vasárnap lévén a város adventi koszorúja is reflektorfénybe került a Szabadság téren, ahol a Református Általános Iskola tanulói által adott műsor keretében az iskola igazgatója, Arany Zsolt lobbanthatta lángra a harmadik gyertyát.

fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról














