Újra nagyot alkotott a Nézőművészeti Kft., a tavaly Ceglédre hozott A gyáva című eladás után, ismét a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola láthatta vendégül a Scherer Péter rendezését. Az egyre népszerűbb osztályterem-színház most is olyan hétköznapi, mégis tabu témát mutatott be, amely diákok és felnőttek számára is egyaránt nehezen kezelhető: a vakságot, az ötletgazda Gyulay Eszter dramaturg.

Az előadás célja az, hogy egy óra alatt megismertessék egy ember élettörténetét, akinek azzal kellett szembesülnie, hogy látását el fogja veszteni. Végighalad életének történetén gyermek korától látásának teljes elvesztéséig. Fantasztikusan megtévesztett minket Sárosdi Lilla színésznő az előadás első 10-15 percében, amíg le nem leplezte magát, nem tudtuk biztosan eldönteni, tényleg látássérült-e, vagy csak eljátssza. Lilla egy kéréssel interaktívvá tette az előadást: arra kért egy kedves fiatalembert, hogy hozzon neki kávét, mivel rosszul érzi magát. Néhány másodperc néma csend után akadt egy fiú, aki készségesen segített, itt rögvest szembesülhettünk a látássérültek hétköznapi problémájával: a papírpénzek értékének megállapítása csupán tapintással egyáltalán nem egyszerű. Később ennél erőteljesebb (és egyben komikusabb) jelenetben pedig egy villanyoszloppal ordibált a főszereplő, hogy álljon arrébb, mert nem fér el tőle.

A történet bemutatta Lilla nehéz gyermekkorát, amelyet a tragikus helyzetek ellenére sem mindennapi öniróniával mutatott be. Az előadás közben szó szerint pillanatok alatt váltakoztak az érzelmek, az egyik percben már-már sírtunk a nevetéstől, a következő pillanatban pedig elszorult a torkunk a meghatottságtól. Bizony olyan néző is akadt, aki valóban elsírta magát, ez is Sárosdi Lilla tehetségét dicséri, és a hátrányos helyzet, a kiszolgáltatottság keserűségét bizonyítja.

Amikor a darab szereplője kezébe vette a leletet, és hazafelé próbálta a diagnózis latin kifejezéseit megfejteni, játszott a szavakkal, így ismét humort csempészett az előadásba. Majd hazaértek, és rákeresett a veszélyesen hangzó szavak jelentésére, és akkor volt egy nagyon feszült pillanat: azzal szembesült, hogy egy súlyos betegség miatt meg fog szűnni látása, majd egy poénnal ütötte el az egészet, mondván már gyermekkorában is mondogatták neki, hogy szemtelen. Ilyen és ehhez hasonló meghökkentő öniróniával dolgozzák fel az alkotók az adott témát. A történet végighaladt Lilla szeme világának elhomályosodásán a kínos szemvizsgálatoktól az elsötétedésig. A központi jelenetben a vak Lilla vitázott a még látó Lillával. A látó Lilla el akarta olvastatni a sík nyomtatású szöveget vak személyiségével, majd a vak én akarta elolvastatni a Braille-írást a látó Lillával, mindkét figura kétségbeesetten fogadta, amit a másik én kívánt tőle. Ez a jelenet szemléltette a legjobban, milyen nehéz is elfogadni ezt a helyzetet.

A monodráma végeztével kezdődött a második óra, ahol már egy ténylegesen látássérült segítségével feldolgozhattuk az előadást. A darab sok kérdést vetett fel, ezekre Zsuzsától maradéktalanul választ kaptunk. A bevásárlás, a tejforralás, a segítségkérés formáiról volt szó. Zsuzsa nem mindennapi személyiség, hiszen rendkívül humoros természete és öniróniája újból és újból megnevettetett minket, és azt is megmutatta, hogy igenis korlátozottan is lehet teljes életet élni (látó férje van, és egy 10 éves kislánya). Szerinte az emberek alapvetően jók, mert vakon meg lehet bízni bennük (ezt a poént a vásárlás kapcsán sütötte el).

Nem tudjuk, mindennapjainkban hogyan viselkedjünk az ilyen problémával küszködő emberekkel. Közelebb hozták hozzánk őket, és segítettek megérteni helyzetüket. Meghökkentő és tanulságos leginkább ezzel a két szóval lehet jellemezni ezt a fantasztikus színdarabot.

Tóth Hajnalka 11. c