Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2015. Június 17. 10:27, szerda | Helyi sport

A nagybetűs CSAPAT!

A nagybetűs CSAPAT!

Újabb remek szezonon van túl a Ceglédi Kék Cápák SE.

A 2014-2015-ös NB II-es szezon újonc csapataként ősszel csodát tettek a Cápák. Év végén még a felnőtt és a junior csapat is esélyes volt a dobogós hely megszerzésére, majd tavasszal néhány pontocska az ellenfeleknél maradt, így a szezon végén be kellett érni a felnőtt 6. és a junior 5. helyezésével, ami valljuk be, inkább reális, mint valamelyik érmes hely.

Külön öröm ,hogy a tavalyi év után az NB II-ben is gólkirálynői címet szerzett Halasi Réka a felnőtt, Tóth Adrienn a junior korosztályban. Hogy a Cápák ne maradjanak az idén sem aranyérem nélkül, arról a Varga Péter vezette U14-es csapat gondoskodott azzal, hogy megnyerte a korosztály megyei bajnokságát. Az U12-es korosztály nem indult bajnoki sorozatban, de amelyik kupán résztvettek, ott remekül szerepeltek. Hat tornából négyet megnyertek, kettőn pedig ezüstérmet szereztek. 2014-ben már a tíz év alatti gyerekek is rendszeresen edzenek, egyelőre verseny sorozat nélkül, de ami késik, nem múlik...

Jakab László edző értékelte a felnőtt és junior csapat éves szereplését:

- Az egész éves teljesítményt nézve elégedett kell, hogy legyek, bár akadtak olyan mérkőzések, ahol egy bátrabb játékkal jobb eredmény is elérhető lett volna. A felnőtt csapat az őszi kimagasló játék és eredményesség után tavaszra egy kicsit bele fáradt. Ez főleg pszichés fáradtság volt. Bár a hatodik helyezés szép, de hiányérzetem van. Három tavaszi mérkőzést vesztettünk el nyerő helyzetből. Lehetett volna jobb is, de bár minden álmunk így válna valóra. Gratulálok mindenkinek, külön kiemelve Halasi Rékát, aki gólkirálynői címet szerzett. A juniorok egész évben kiegyensúlyozottan kézilabdáztak, az ötödik hely elérése jónak mondható. Külön dicséret Tóth Adrinak, aki a korosztály gólkirálynője lett, de nem elfeledve a csapat többi tagját sem. Gratulálok a lányoknak! Ez az év a nagybetűs csapat éve volt!

Köszönet a támogatóknak és a szurkolóknak! hajrá Cápák!

fotó: Kisfaludi István (infoCegléd fotóarchívum)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

2026. Június 13. 12:00, szombat | Életmód

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét