Hírek
2014. Július 17. 11:00, csütörtök | Sport
A mérkőzés nem volt igazán közönség szórakoztató
Sok munka vár még ránk
Második edző mérkőzésünkön hazai pályán fogadtuk a Szeged NB III-as csapatát. A mérkőzés nem volt igazán közönség szórakoztató, de ezt a felkészülés harmadik hetében nem is lehet elvárni. Gólokat láthattunk, de nem örülhettünk ceglédi győzelemnek.
Ceglédi VSE – Szeged 2-2
Gólszerzők: Markó (5’) 1-0, Beretta (70’) 1-1, Szabó M.(80’) 2-1, N.Gale (82’) 2-2
Ceglédi VSE: Kovács, Vattai (Burics), Albert (Szabó M.), Makrai (Oláh), Farkas (Szala), Dóczi (Nagy V.), Koncz (Füle), Markó (Viniczai), Koós (Szabó D.), Szekér (Hazafi), Elek (Kormos)
Szeged: Garamvölgyi, Búzás, Faragó, Bolyan, Kulacsik, N.Gale, Puskás, Beretta, Bata, Faragó, Busa, cserék: Mucsi, Forró, Kormányos, Baghi
Szabó István vezetőedző így értékelt: A mai napon is egy-egy félidőt játszottak a játékosok a nagy terhelés miatt. A felkészülés harmadik hetében a fáradtság természetes. Az első félidőben körülményes, lassú csapat benyomását keltettük. A második játékrészben valamivel frissebbek voltunk. Sok munka vár még ránk összességében, de bízunk benne, hogy jó úton járunk. A bajnoki rajtra készen fogunk állni a ránk váró feladatra.
Szabó Attila
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Döntetlennel kezdett Brazília
Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén.
2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak
A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.












