Hírek
2016. Augusztus 23. 18:00, kedd |
Helyi
Forrás: Ceglédinfó
A Magyar Fotográfia Napja Cegléden
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (a MAFOSZ-nak) a kezdeményezésére 2003 óta tartanak rendezvényeket a Magyar Fotográfia Napja tiszteletére szerte az országban.
A "Magyar Tudós Társaság Évkönyvei" című kiadvány ötödik kötete a szokásnak megfelelően részletesen beszámolt a tiszteletreméltó egyesület minden eseményéről. Itt olvasható a XI. "nagy gyűlés" egyik apró híre is. "Vállas Antal Daguerre-féle fénykép mutatványa" - így szól az a bejegyzés, amely elsőként adott hírt a később korszakalkotónak bizonyult találmány magyarországi megjelenéséről.
Vállas Antal eredetileg "számtudománnyal" (matematikával) foglalkozott, de kortársaihoz hasonlóan ő is széleskörű érdeklődéssel figyelte az akkori világot; legalábbis ez derül ki a fentebb emlegetett kiadványból, mely szerint ugyanebben az évben értekezést írt például a napfogyatkozásról.
Ugyancsak a Tudós Társaság Mathetmatica osztályának volt a tagja az a Nagy Károly, aki Vállasnak segédkezett a fényképészeti bemutatónál. Ő vásárolta meg ugyanis azt a felszerelést, amely nélkül nem jöhetett volna létre a kísérlet. A saját korában ugyancsak polihisztorként ismert Nagy valószínű, hogy személyesen is érdeklődött az újszerű találmány iránt, hiszen az az ő munkássága számára szintén új lehetőséget jelentett.
A régi leírás szerint a pesti nemzeti kaszinóban szervezték meg a bemutatót. Vállas Antal az épület egyik, Dunára néző ablaknál helyezte el a "fényképezőgépet" és így örökítette meg a Dunát, majd a királyi várat. Bár a felvételek időközben elvesztek, a magyar fénykép "születésnapja" óta e világraszóló találmány jóvoltából új korszak kezdődött el a mi országunkban is.
A találmány atyja és névadója a francia Louis-Jacques-Mandé Daguerre volt, aki 1839-ben hozta nyilvánosságra Párizsban a később róla elnevezett technikai eljárást. Bár minden, általa készített dagerrotípia még csak egyetlen példányban létezett, a szenzációs találmány a számtalan újítónak köszönhetően az idők folyamán újabb meghatározó felfedezésekkel gyarapodott és minden kétséget kizáróan valóban kiérdemelte a történelmi jelzőt.
Dagerrotípia már régen sehol nem készül, a néhány meglévő darab éppen ezért minden magán- és közgyűjteménynek a féltve őrzött darabjai közé tartozik. A Magyar Fotográfia Napja azonban emlékeztet mindazokra, akik a ma fényképnek nevezett, világraszóló találmány segítségével hozzájárultak ahhoz, hogy megváltozzon az egész emberiség múltja, jelene és jövője.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (a MAFOSZ-nak) a kezdeményezésére 2003 óta tartanak rendezvényeket a Magyar Fotográfia Napja tiszteletére szerte az országban. A központi ünnepséget és a "Fotó - Hungarikum 2016" című kiállítás megnyitóját 2016. augusztus 27-én a Kossuth Múzeumban tartják. Az idei eseményre mindenkit szeretettel várnak a rendezők.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
